Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Május 23. 16:15, kedd | Helyi
Forrás: Szöveg és fotó: honvedelem.hu/Szűcs László

Zarándoklaton járt a vásárhelyi katonazenekar

Zarándoklaton járt a vásárhelyi katonazenekar

Május végén tartották az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a franciaországi Lourdes-ban.

A rendezvényen részt vett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara is.

A francia-spanyol határ közelében, a Pireneusok hegység vonulatai között fekvő Lourdes a katolikus hívők egyik legismertebb kegyhelye. Eredete 1858-ig nyúlik vissza, amikor a település melletti Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében a 14 éves Bernadette Soubirous-nak tizennyolc alkalommal jelent meg Szűz Mária.

A barlangban található forrásnak csodatévő erőt tulajdonítanak, és már a 19. században is tízezrek látogatták évente. A katonai zarándoklatok 1958-ban kezdődtek meg, magyar katonák először 1991-ben vettek részt a nemzetközi rendezvényen, hivatalosan pedig 1994 óta képviselteti magát a Magyar Honvédség a minden év májusában megtartott zarándoklaton.
Az idei rendezvényen közel 13 ezer katona és nagyszámú civil vett részt, több mint 40 országból. Magyarországról 93 zarándok - többségében katonák - érkezett, akiket ezúttal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara kísért el Kovács István őrnagy, karmester vezetésével Lourdes-ba.

A közel kétezer méter hosszú úton- amit 1912-ben kezdtek el építeni -115 darab, két méter magas szobor ábrázolja a keresztút tizennégy állomását. Érdekesség, hogy a tizedik stációt Magyarország adományából készítették el 1912-ben. Ezt kétnyelvű, magyar koronás címeres bronztábla jelzi is. A részvevők mind a 14 stációnál elmélkedő imádságokat mondtak, a keresztet a zarándokok egymást váltva vitték.

A városban a részt vevő országok zarándokait kísérő zenekarok - köztük a hódmezővásárhelyi katonazenekar is - koncertekkel, valamint látványos gyepshow-kkal szórakoztatták több helyen is az érdeklődőket.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: