Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. Augusztus 03. 13:50, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Szovjet járművek kiállítása a Kossuth téren - az Emlékpont szervezésében

Szovjet járművek kiállítása a Kossuth téren - az Emlékpont szervezésében

Ezen a héten tartja találkozóját Szolnokon a Szovjet Járművesek Baráti Társasága, akik mintegy ötven járművel - személyautókkal, motorkerékpárokkal - augusztus 6-án, szombaton Hódmezővásárhelyre látogatnak.

A 10 órára tervezett érkezést követően a veterán járműveket a Kossuth téren állítják ki, ahol az érdeklődők megtekinthetik a szovjet gyártmányú, már veterán korú Zsigulikat, Volgákat, Zaporozseceket, és számos más típusú járművet.

A gépjárművek tulajdonosaival, és az egyesület vezetőjével, Kánya Zoltánnal itt nyílik lehetőség interjút készíteni 10 óra 30 perc és 11 óra között.

A túra résztvevői ezután felkeresik az Emlékpontot, ahol tárlatvezetésen ismerkednek meg az 1945 és 1990 közötti korszak Hódmezővásárhelyi történetével. A látogatást követően a túra résztvevői Mártélyra látogatnak, ahol az üdülőterületet és a tanösvényt is felkeresik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét