Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. December 22. 20:17, kedd | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

NAGY GYŐZELEM A MAFC II. ELLEN

NAGY GYŐZELEM A MAFC II. ELLEN

47 pontos sikerrel búcsúzott 2015-től a Vásárhelyi Kosársuli.

Keresztyék már a második negyedben eldöntötték a győzelem sorsát a sereghajtó otthonában. A kék-sárgák mérlege ezzel 5-5 a bajnokságban.

Az elején gyorsan elmentek a vendégek, akik Kereszty zsákolásával 8-0-ra, míg Wirth triplájával már 12-3-ra vezettek. Ezután azonban még dudás és Iványi vezérletvel feljött a MAFC II., de csak futottak az eredmény után.
A félidőre tovább nőtt a Kosársuli előnye, Varga Dániel és Vas péter volt ekkor leginkább elemében. A fővárosi fiatalok mindössze 13 pontot tudtak ekkor összekaparni, így a félidőre már 17 egység volt a két gárda között.
32-49-nél fordultak a csapatok. A Vásárhely 31 pontot termelt ebben a periódusban, amire Stefan Timbus fiai mindössze 11-gyel reagáltak. A hódmezővásárhelyieknél Kereszty, Wirth, Csorvási és Rostás Imre vitte a prímet, akik leginkább a palánk közelében operáltak. (43-80)

Ezután már nem sok minden változott dr. Elek András végigcserélte az összecsapást. Összesen tizenegyen töltöttek 10 percnél több időt a parketten. Végül még a zárónegyedben is sikerült újabb 10 ponttal elmenni ellenfelüktől, ami idei legnagyobb arányú győzelmüket jelentette, és azt, hogy a 4. hely közelében várják a januári folytatást.

MAFC II.- Vásárhelyi Kosársuli SE 58-105 (19-25, 13-24, 11-31, 15-25)
NBI B csoport, alapszakasz IX. forduló vezette: Goda L., Reisz P., Sentényi B.
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok, 50 néző.

Kosársuli: WIRTH 11/3, ROSTÁS 14, VAS 12/3, VARGA D. 9, KERESZTY 15,
csere: PAVLOVIC 8, Mócsai 4, Czibere 3, CSORVÁSI 13, Vejinovics -, Nagy Cs. 6, VARGA Z. 10.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Nagyon boldog vagyok, hogy egy magabiztos sikerrel zártuk az évet, és hogy nagy arányú győzelmet tudtunk szerezni egy tehetséges fiatalokból álló együttes ellen idegenben."

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.