Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2015. December 21. 11:17, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

JOBB VOLT A HONVÉD

JOBB VOLT A HONVÉD

Vereséggel búcsúzott a 2015-től a Vásárhelyi Kosársuli.

A dobogós Budapesti Honvéd ellen végig csak rohant az eredmény után dr. Elek András csapata. A kék-sárgáknak nem volt ellenszere Stefánék motivált és harcos játékára. Hétfőn a MAFC II otthonában javíthatnak.

Már az összecsapás elején óriási volt az iram. 13-9-nél Czibere villanásait követően lélegezhettek fel kicsit a hazaiak. Ekkor percekig nem esett kosár, a gólcsendet végül a beálló Csorvási törte meg, de a vendégek talpra álltak és fordítottak második negyedre. (18-19)

Fej-fej mellett haladtak a gárdák, a tempó sem esett vissza. Mindkét csapat rendkívül erőszakosan védekezett, ami miatt kevés volt a pont. A sokat cserélő piros mezesek vették magukhoz a kezdeményezést, és 29-35-re elmentek, amin a félidőre csak kozmetikázni tudtak Vejinovicsék. (34-38)

Zónavédekezésre álltak a kék-sárgák, és egy pontra zárkóztak fel, ezért időt kért Puskás Artúr, amivel felrázta fiait. A derbin 26 pontig jutó Stefán és Máté vezérletével ismét elléptek néhány ponttal. (50-54) A Kosársuli nem igazán tudott mit kezdeni ellenfele kellemetlen, pörgős és leginkább motivált játékával.

A fővárosiak kezdték jobban a zárójátékrészt, egy perc után már 55-63 állt az eredményjelzőn, amit a honvédos Sebők további két ziccerrel toldott meg. Vas és Nagy Csaba tripláival tartotta a lépést a Vásárhely. Majd Mócsai közelijével csak háromra voltak a budapestiek, akik néhány gyors kosárral eldöntötték a mérkőzés sorsát, és végül 75-83–ra diadalmaskodtak. Vas Péterék hétfőn a MAFC II ellen lépnek pályára Budapesten.

Vásárhelyi Kosársuli SE – Budapesti Honvéd 75-83 (18-19, 16-19, 20-19, 21-26)
NBI B csoportos felnőtt mérkőzés, vezette: Varga Z., Lövész Cs. és Kátay Cs. A.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 550 néző.

Kosársuli: Vejinovics 13/3, Czibere 8/3, Vas 13/6, Varga D. 13, Kereszty 2,
csere: Csorvási 9, Pavlovic 4, Nagy 7/3, Wirth 4, Varga Z. -, Mócsai 2.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Honvéd: Sinkovits -, Máté 10/6, Szalay 5, STEFÁN 26, Teremy 5,
csere: Kerpel-Fronius 8/3, SZOLLÁR 18/12, Haris 5, Sebők 6, Kiss -, Pálházi, Fekete.
Edző: Puskás Artúr

Dr. Elek András: „Egy nagyon jól felkészített, jó játékosokból álló és motivált csapattól szenvedtünk megérdemelt vereséget. Ilyen együttestől sosem szégyen kikapni. Sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz!”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét