Hírek
2018. Március 28. 17:42, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Zugírászatért öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt rendőrt

Másodfokon öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt szerdán a Fővárosi Törvényszék egy volt rendőrt, aki 2009 óta képesítés nélkül jogi tevékenységeket látott el pénzért
- közölte a bíróság az MTI-vel. Az ítélet jogerős. A közleményben azt írták, az elsőrendű vádlott több éven át a rendőrségnél, közlekedésrendészeti szakterületen dolgozott. Szolgálati viszonyának megszüntetése után néhány évvel, 2010-ben létrehozott egy céget, amely a honlapján lévő tájékoztatás szerint teljes körű tanácsadást látott el közlekedési bűncselekményekkel és egyéb szabályszegésekkel kapcsolatban. 2009-től magánszemélyként a saját nevében, a cég létrejötte után, annak ügyvezetőjeként szóbeli megállapodással, illetve írásbeli szerződéssel fogadott el megbízásokat, amelyek során büntetőeljárásokban, közigazgatási és végrehajtási eljárásokban, majd 2013-tól devizahiteles ügyekben is eljárt az ügyfelek képviseletében. A névjegyén és a cég tábláján magát jogi tanácsadóként feltüntető vádlott több százezer, illetve milliós nagyságrendű összegeket is elkért munkájáért.
Az elsőfokú bíróság szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy nem rendelkezik jogi végzettséggel, ennek ellenére anyagi ellenszolgáltatásért rendszeresen jogi tanácsot adott, és jogszabályi érvelést is tartalmazó beadványokat szerkesztett, továbbá esetenként ügyvédnek, illetve közlekedési jogi tanácsadónak tüntette fel magát.
Tanácsadói tevékenysége alatt az egyik megbízó élettársát rávette, hogy büntetőügyben a nyomozóhatóság és a bíróság előtt is valótlan tartalmú vallomást tegyen az élettársa érdekében.
A másodrendű vádlott, aki szintén a rendőrség munkatársa volt, a közlekedési ügyekben ügyfeleket közvetített a cégnek, és előzetesen tájékoztatta őket a cég tevékenységéről, valamint a fizetendő díjakról.
A vádlottakkal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 2014 januárjában emelt vádat, majd az ügyészség az eljárás során a zugírászattal kapcsolatban további, a vádemelést követően történt cselekményekkel egészítette ki a vádat.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság az elsőrendű vádlottat 2017. július 10-én felbujtóként elkövetett hamis tanúzás és zugírászat miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte. A cég ellen mintegy 28 millió forint vagyonelkobzást rendelt el. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett zugírászat miatt egy év próbaidőre bocsátotta.
A Fővárosi Törvényszék másodfokon a kiszabott börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztését öt év próbaidőre, a pénzbüntetést pedig négymillió forintra emelte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.