Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. November 19. 10:00, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Wallenberg nyomán

Wallenberg nyomán

A Raoul Wallenberg Egyesület 2018. november 20-án Hódmezővásárhelyen rendezi meg a Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedőjének regionális fordulóját 9 dél-alföldi és határon túli csapat részvételével.

A versenynek a hódmezővásárhelyi Emlékpont (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.) és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely (6800 Hódmezővásárhely, Szeremlei utca 3., bejárat a zsinagóga felől, Szent István tér 2.) ad helyet.

A verseny 10 órakor az Emlékpont konferenciatermében veszi kezdetét, ahol a versenyzőket Dr. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója köszönti.

Itt a diákok multimédiás feladatokat oldanak meg és bemutatják a felkészülés során készített kisfilmjüket.

Délután a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen folytatódik a vetélkedő, ahol a csapatok forgószínpad-szerűen oldják meg feladataikat.

A verseny eredményhirdetésére 16 órakor a Zsinagógában kerül sor.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.