Hírek
2019. Március 04. 10:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Volt, aki felismerte nagyszülei egykori házát

Barangolás a 60-as, 70-es évek Vásárhelyének utcáin
Hódmezővásárhely hatvan évvel ezelőtti utcáin barangolhattak szombaton a Tornyai János Múzeum tárlatvezetésére érkezett látogatók a közgyűjtemény a hónap végéig látható, Lebontva, átalakítva, megőrizve – vásárhelyi épülettörténetek című kiállításának tablói között.
A délelőtt „idegenvezetője” Bernátsky Berenc, a közgyűjtemény muzeológusa, a tárlat rendezője volt, aki a közgyűjtemény helytörténeti fotótárából állította össze a kiállítást.
A falakra került fényképek három alkotója közül csak Szücs Ferenc neve maradt fent. A képek egy részt negatívként őrzi a múzeum, míg a másik részük papírképként szerepel a gyűjteményben. A három hagyaték egyike a Népkert és környékén készült a hatvanas évek közepén, a másik a Csúcs városrész hatvanas és hetvenes évek fordulóján volt állapotát dokumentálja, míg Szücs Ferenc a város teljes területén készített képeket magánházakról.
A fényképeken személyek nem szerepelnek, s forgalom sem látható, akkoriban a városban mindössze néhány száz gépkocsi és néhány ezer motorkerékpár közlekedett, míg a tizenötezer háztartásban ugyanennyi kerékpár volt megtalálható.
A vásárhelyiek szeretik a várost megörökítő régi fényképeket, s az egy hónapja nyílt kiállítás látogatói nem egyszer a fotókon szereplő épületekkel kapcsolatos információkkal egészítették ki a múzeum adattárát. Előfordult olyan is, hogy valaki nagy örömmel fedezte fel a képek között nagyszüleinek azóta lebontott házát – mondta el a muzeológus, hozzátéve, hogy a megörökített időszakban a város ingatlanainak nagy hányada vályogház volt, amelyek közül számos még 1900 előtt épült, s így ezeket a lebontás előtti utolsó pillanatban kapták lencsevégre a fotósok.
A tárlatvezetésen szó esett arról a fényképről, amely a mai buszállomás helyén állt, a református Újtemplomhoz vezető sikátor-hangulatú kis utcát ábrázolja, s különleges az fotó, amely a város egyik legrégebbi épületéről, a Népkertben – az egykori Erzsébet-ligetben – álló, 1870-ben épült kertészlakról készült, amelyet ma már az érdeklődő tekintetek elől a köré épült vendéglátóhely szinte teljesen elrejti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.