Hírek
2021. November 16. 18:22, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András Tornyai János Múzeum
Vitézségből példát

Előadás háborús hőstettekről a Tornyai-múzeumban
Az első világháború frontjain Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett hódmezővásárhelyiek történeteiről hallhatnak előadást a Tornyai János Múzeumba november 18-án ellátogatók. Csütörtökön öt órától Kovács Ferenc helytörténeti kutató tucatnyi hőstettet mutat be a Nagy Háborúból a vásárhelyi közgyűjtemény A vitézavatás száz éve kiállításának termeiben.
A Vitézségi Érem az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb háborús kitüntetése volt, amelyet a legénységi és tiszthelyettesi állomány tagjai szerezhettek az ellenséggel szembeni kimagasló tetteik elismerésére. Az első világháborút követően alapított Vitézi Rend tagságába történő felvétel egyik feltétele volt, hogy az érdemszerzőnek legalább nagyezüst, azaz 1. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel kellett rendelkeznie. Kovács Ferenc csütörtöki előadásában olyan vásárhelyi születésű vagy itt letelepedett honvédek élet- és háborús történeteit ismerhetik meg az érdeklődők, akik a legmagasabb, azaz az Arany Vitézségi Érem birtokosaivá váltak.
Az első nyilvános vitézavatáson, 1921. augusztus 21-én a rend tagságába fogadták a vásárhelyi Nagy Ede tartalékos hadnagyot, aki az olasz hadszíntéren, a Piave partján nyújtott hősiességével érdemelte ki az arany fokozatú hadikitüntetést. A több rohamban is résztvevő, „oroszlán módjára küzdő” katonát három lövés is érte a Montello elleni támadásnál, melynek következtében súlyosan megsebesült és a későbbiekben rokkanttá vált. A jelenlegi kutatások szerint további 11 katonáról ismert, hogy hódmezővásárhelyiként ezen érdemrendet elnyerték. A múzeumban látható kiállításon vitéz Darvassy István festőművész emblematikus, az országgyarapító kormányzót ábrázoló egészalakos portréja is helyet kapott, azt viszont kevesebben tudják az alkotóról, hogy 1915 húsvét hétfőjén egy nagy erejű orosz betöréssel szemben tartotta szakaszával védőkörletét, és kézigránátharcban akadályozta meg a szomszédos lövészárkok elfoglalását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.