Városlista
2025. december 2, kedd - Melinda

Hírek

2018. Március 13. 13:26, kedd | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

VISSZAVÁGNA A HONVÉDNAK A KOSÁRSULI

VISSZAVÁGNA A HONVÉDNAK A KOSÁRSULI

Egy hónappal ezelőtt éppen a Kosársuli ellen játszotta első hazai mérkőzését a szezonban a Honvéd, mivel egy felújítás miatt addig nem használhatták csarnokukat a fővárosiak.

Ez az alkalom nem hozott szerencsét a kék-sárgáknak, hosszú ideig vezettek, de mégis alul maradtak a derbin. Szombat este 18:30-kor viszont visszavághatnak Szabó Péterék a kellemetlen emlékekért a Hódtói Sportcsarnokban…

Ehhez azonban igencsak fel kell gyűrniük az ingujjat, mivel a korábbi vásárhelyi közönségkedvencet, Kováts Róbertet soraiban tudó budapestiek igen jó szériában vannak. Legutóbbi öt meccsükből négyet hoztak, mindössze a PVSK babrált ki velük idegenben. Igazi csapatmunka eredményezte ezt a menetelést: Puskás Artúr fiai közül hatan átlagolnak tíz pont körül mérkőzésenként. Emiatt igen nagy kihívást jelent a velük szembeni védekezés riválisaiknak, és ez feladja a leckét a Csongrád megyeieknek is.

Úgy hírlik a Kosársuli játékosainak nagyon jót tett a két hónapos „sikerböjtöt” követő múlt heti, győri diadal. Vas Péterék ráadásul először nyertek idegenben a bajnokságban. Ez azonban még nem volt elegendő ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyiek elmozduljanak a tabella utolsó helyéről. Utasi Gábor együttesének pluszmotivációt jelenthet az, hogy ha szombaton győztesen hagyják el a parkettet, akkor újabb lépést tesznek afelé, hogy elmozduljanak a mélypontról.
A 2018. március 17-én szombaton 18:30-kor kezdődő Kosársuli – Honvéd NBI/B csoportos találkozóra a Kosársuli támogatóinak, az MMFB Földgáztároló Zrt-nek és a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően a belépés ingyenes!

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 30. 08:58, vasárnap | Helyi

A MÁV azzal büszkélkedik, hogy az utolsó 60 éves HÉV-et is leselejtezte

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat

2025. December 01. 17:32, hétfő | Bulvár

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

A színművész 55 éves volt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak