Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2016. December 19. 11:37, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Vidékfejlesztési szakemberek látogattak az Emlékpontba

Vidékfejlesztési szakemberek látogattak az Emlékpontba

Egy éve, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltsége a hódmezővásárhelyi Kálvin térre, a zeneiskola egykori épületébe költözött.

A kirendeltség munkatársai csütörtökön látogatták meg az Emlékpont kiállítását.

A kiállításon a közgyűjtemény történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kísérték végig az agráriummal foglalkozó szakembereket, akiknek figyelmét különösen felkeltette a város mezőgazdasági szerkezetében 1945 után, a téeszesítés következtében bekövetkezett átalakulás.

Az ötven főt számláló csoport – amely tagjainak nagy része a megye más településéről jár a Vásárhelyen működő hivatalba – megismerkedett Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével és gazdaságával, de betekintést nyertek a korszak művészeti irányzataiba is. A csoport tagjainak egy részének – életkori okokból – személyes tapasztalatai vannak e korszakból, míg a fiatalabb munkatársak családi elbeszélésekből és a történelemkönyvekből ismerik a Kádár-rendszert.

A vendégek a látogatás végén megtekintették az Emlékpont 1956-os vásárhelyi eseményeit bemutató időszaki kiállításának tárgyait, dokumentumait és az eseményeket ismertető tablósorozatot is és a látogatás végeztével jelezték, hogy a tavasz folyamán a Zsinagógában és a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen tesznek látogatást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.