Hírek
2014. Június 24. 17:22, kedd |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy
Vezérkari tanfolyam hallgatói Hódmezővásárhelyen
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségébe látogattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyamának hallgatói június 19-én.
A júliusban véget érő közel egy éves kurzuson a Magyar Honvédség alakulatainál magasabb parancsnoki beosztást ellátó főtisztek mellett kínai, német, olasz és orosz hallgatók is részt vesznek.A vezérkari tanfolyam célja, hogy magas szintű gyakorlattal és ismeretekkel rendelkező vezetőket képezzenek. A csapatlátogatás a szentesi vízi gyakorlótéren kezdődött, ahol harcjárművekkel történő vízi vezetési kiképzés zajlott a hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj irányítása alatt. A vendégeket Kovács József ezredes, a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya parancsnoka fogadta, aki jelenleg a tanfolyam hallgatója.
A Tisza partján Deme László alezredes, a 62. Lövészzászlóalj parancsnoka ismertette a foglalkozási helyeket és a vízi gyakorlat részleteit. Ezután a dinamikus bemutató egy BTR-80-as harcjármű egyéni vízi vezetési gyakorlatával kezdődött, amelyet egy kötelék gyakorlat követett. A csoport tagjai a bemutatók után PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépkocsival vízre szálltak és a folyóról tekintettek meg egy újabb egyéni végrehajtást, amelynek végén a harcjármű működésképtelenné vált. Természetesen ezt csak eljátszották a katonák, mert így be tudták mutatni a mentő-vontató csoport feladatának ellátását. A program a hódmezővásárhelyi laktanyában folytatódott, ahol Imre József alezredes előadásában ismertette az alakulat és a helyőrség rendeltetését, szervezeti felépítését, illetve feladatait. A haditechnikai bemutatón a tanfolyam hallgatói megismerkedhettek a dandárnál rendszeresített technikai eszközökkel, majd az egyik legénységi épületet és a kor színvonalának megfelelő Technikai Kiszolgáló Állomást szemlélték meg.
Dr. Tamási Béla ezredes, a Felsővezetői Tanfolyami Központ vezető mentora elmondta: „Az összfegyvernemi tanfolyam csapatlátogatásainak az a célja, hogy a hallgatók egy általános képet kapjanak a haderőnemek képességeiről, feladatairól és eszközeiről.” A program a laktanya mögött található Nagyszigeti gyakorló téren BTR vezetéssel zárult, amely során a vendégek is kipróbálhatták az eszköz menettulajdonságait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
