Városlista
2025. december 2, kedd - Melinda

Hírek

2017. Április 05. 17:43, szerda | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Veszprémben lesz az első csata

Veszprémben lesz az első csata

Alig pihente ki az alapszakasz utolsó fordulójának fáradalmait a Kosársuli, máris útra kell kelniük, mivel a felsőházi rájátszás első körében rögtön a nyugati bajnok Veszprémmel kell szembenéznie a gárdának.

A kék-sárgák nem számítanak könnyű kis túrára, főleg, hogy ellenfelük kimagasló teljesítménnyel végzett a tabella élén. A párharc tétje a négy közé kerülés.

A Veszprém megyeiekről már a szezon előtt lehetett sejteni, hogy sokra hivatottak, sőt kimondhatjuk azt is, hogy a mutatott produkciójuk alapján a Debrecen mellett ők a legesélyesebbek arra, hogy egy év múlva az NBI A csoportban pattogtassanak. Ezt megkönnyíti az a tény, hogy több olyan kosaras van a keretükben, akik már rutinosnak számítanak az élvonalban. Ilyen például a rutinos Kálmán Tamás és Körtélyesi Gergely, akik korábban együtt szerepeltek a Paksban, sőt magukra ölthették a címeres mezt is. Az együttes pontkirálya viszont Nebojsa Pavlovic. Mellettük azonban nem szabad megfeledkeznünk Jillingről, Hegedűsről és Helmecziről sem.

Az erőviszonyokról alkotott prognózisunkkal egyetértett Vas Péter, a Hódmezővásárhely sok csatát megélt sajátnevelésű kosarasa is. Azonban rögtön hozzátette, hogy semmi sem lehetetlen, és nem feltett kézzel utaznak a királynék városába. A rendkívüli fizikumú sportoló szerint az ütközetben a pillanatnyi forma fog majd dönteni, így nehéz jóslatokba bocsátkozni. Mind mondta, a Miskolc elleni utolsó percekben elvesztett meccs keserű szájíze adhat nekik erőt ahhoz, hogy bravúrt érjenek el, és elhozzák a győzelmet szurkolóiknak.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 30. 08:58, vasárnap | Helyi

A MÁV azzal büszkélkedik, hogy az utolsó 60 éves HÉV-et is leselejtezte

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat

2025. December 01. 17:32, hétfő | Bulvár

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

A színművész 55 éves volt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak