Hírek
2021. Június 23. 13:05, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Versenyjogban is világelsők a magyar joghallgatók
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) csapata nyerte a világ legrangosabb versenyjogi perbeszédversenyének 2021-es fordulóját - közölte az egyetem az MTI-vel.
A joghallgatók a 43 résztvevő csapat közül maguk mögé utasították többek között az Oxfordi Egyetem és a King's College versenyzőit, a döntőben pedig a korábbi bajnok National University of Singapore-t győzték le a Herbert Smith Freehills Competition Moot versenyjogi perbeszédversenyen - írták a közleményben.
A verseny az Apple és a Spotify folyamatban lévő jogvitáján alapult, amit most is vizsgál többek között az Európai Bizottság. Az ELTE csapata mind az Apple, mind a Spotify álláspontját sikerrel védte meg a világ legnevesebb versenyjogászait felvonultató bírói panelek előtt.
A magyar joghallgatók ezzel a korábbi nemzetközi jogi tárgyú világbajnoki, illetve Európa-bajnoki címek után a versenyjog területén is a világ csúcsára értek.
A csapat tagjai Cserép Andor, Csillik Kristóf, Schultz Balázs Dániel és Teleki Lóránt joghallgatók, felkészítésükben Papp Mónika, az ELTE ÁJK adjunktusa és Bassola Bálint versenyjogi szakjogász vettek részt. A hallgatók felkészítését az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés minőségének javítását szolgáló pályázata támogatta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 08:37, szombat | Belföld
Magyar Levente: a tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben
2025. November 15. 08:36, szombat | Belföld
A nemzeti konzultáció kitöltését kéri a miniszterelnök
Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről - véli Orbán Viktor.
2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld
Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést
A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről
A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
