Hírek
2016. Március 20. 19:30, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
VERESÉG A FŐVÁROSBAN

Vereséget szenvedett a Vásárhelyi Kosársuli a Budapesti Honvéd otthonában.
A hazaiak csak ritkán engedték át a vezetést a kék-sárgáknak, akiknek a döntő pillanatokban mindig megremegett a kezük. Március 25-én pénteken a MAFC II lesz az ellenfél a Hódtói Sportcsarnokban.
A vendégekhez írták az első pontokat a jegyzőkönyvben, de ezután egy ideig kevés sikerélményük volt Pavlovicéknak. A Honvéd magához vette az irányítást, és 7 perc után már 17-9-re vezettek, és az előnyükből csak néhány pontot engedtek el.
A folytatásban még közelebb araszolt a Csongrád megyei alakulat. Sőt az eredményesen játszó Wirth és Czibere pontjaival fordítani tudtak. (33-35) A másik oldalon Stefán és Sinkovits volt eredményes. A Kosársuli nem élvezhette sokáig a vezetést, mivel egy-két perc alatt ismét fordult a kocka, így a nagyszünetben már Puskás Artúr legénysége vonulhatott pihenőre jobb helyzetben.
41-38-nál kezdődött a harmadik 10 perc. Ezután is szoros maradt az állás, a Kosársulinak jött ki jobban a lépés ebben az időszakban. Az egész meccsen jól játszó Varga Dániel kettesével egyre zárkóztak fel. Az utolsó momentumok azonban a fővárosiaké voltak, így a zárónegyed előtt megint megléptek valamelyest.
Izgalmasnak ígérkezett a végjáték, de a nem túl népes közönségnek végül nem kellett tövig rágnia a körmét. A Vásárhelyben nem volt elég erő, hogy újítson, semmi nem jött be nekik. Többször megközelíthették volna a budapestieket, de nem sültek a támadásaik. Ennek köszönhetően Szalayék otthon tartották a győzelmet.
Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli 76-71 (23-18, 18-20, 16-14, 19-19)
NBI B csoport, XX. forduló vezette: Török Z., Sabáli L. és Németh A.
Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok, 50 néző.
Kosársuli: WIRTH 12, Kelemen 11/3, Pavlovic 6, Vas 7, VARGA D. 20,
csere: Czibere 11/3, Kis Molnár -, Rostás G.4
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Dr. Elek András: „Jól küzdöttünk, de sajnos a végjátékban sokat hibáztunk, és nem is dobtunk jól."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.