Városlista
2021. január 19, kedd - Sára

Hírek

2021. Január 10. 11:52, vasárnap | Helyi
Forrás: Juhász Péter ǀ BUZZWORD Strategies

Végül Verebes István is igent mondott a Partizánnak

Végül Verebes István is igent mondott a Partizánnak

Miközben a Heti Hetes egykori sztárjaival készített visszaemlékezés már közel 700ezer megtekintésnél tart, az eredeti felállás oszlopos tagja, Verebes István is beadta derekát.

A vele készült interjú január 8-án, péntek este debütál a Partizán Youtube-csatornáján. A több mint háromórás felvétel során természetesen nem csak az egykori közéleti műsorról volt szó.

Először még visszakozott Verebes István rendező, műsorvezető, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, mikor Gulyás Mártonék megkeresték a Heti Hetes emlékműsorra szóló meghívással. Így nélküle, az egyik legtöbb adásban szereplő, „ős-hetiheteses” nélkül készült el az év végi adás.

Hogy az időközben már 700 ezret közelítő nézettség, a műsorban elhangzó egyes, nagy visszhangot kiváltó állítások, vagy éppen a közönség páratlanul intenzív fogadtatása miatt gondolta-e meg magát, péntek este 6-kor bizonyára kiderül. Mindenesetre a készítők elmondása szerint a mintegy három és félórás felvétel során hasonlóan kendőzetlen őszinteséggel beszélt, mint a csapat többi tagja a december végi műsorban.

A műsorban szó esett többek közt a Heti Hetes szereplőgárdájához fűződő egykori emlékekről, és a velük való viszonyáról, de emellett mind szakmai pályafutását és magánéletét, mind pedig a magunk mögött hagyott évtizedek kulturális, közéleti ügyeit is érintették – hűen a PartizánPOP rovat célkitűzéséhez, hogy az ország legmeghatározóbb médiaszemélyiségeivel készített életútinterjúkon keresztül mutassák be a média- és tudatipar működését, ellentmondásait és problémáit.
Verebes a Rádiókabaré egykori konferansziéjaként idézi fel a Kádár-korszak utolsó éveit. „Én akartam segíteni a Kádár-rendszeren, az Orbánon, csak hát nem lehet!” – mesél csalódottan, mikor humor és politika viszonyának különbözőségeit veti össze a rendszerváltás előtti és utáni évtizedekben.

A közönség komolyabb szerepben is éveken át találkozhatott vele a képernyőn, hiszen a Nap-kelte egyik műsorvezetőjeként is dolgozott. “Gyárfás nekem nagyon jó gazdám volt” – mondja a Nap-kelte birodalom uráról, akivel mai napig jó viszonyt ápol és kételkedik bűnösségében.

Természetesen a színjátszás jelenlegi helyzete is szóba került, a rendszerszintű anomáliáktól egészen a színházi világot felkavaró zaklatási botrányokig, melyek szerinte inkább túl vannak lihegve. “Verbálisan abuzáltam négy nőt életemben – mind a négyet el is vettem feleségül” – utal az udvarlás és a zaklatás határmezsgyéjén való mozgás nehézségeiről alkotott egyéni véleményére.

„Verebes Istvánnal régóta terveztem, hogy interjút készítsünk: nagyon sajnáltam, hogy a Heti Hetes "emlékadásban" nem vállalta a részvételét tavaly decemberben, most ennek okát is kifejtette, és emellett rengeteg fontos kérdést tudtunk átbeszélni, amelyek a korábbi megszólalásaiban nem kerültek ilyen alapossággal kitárgyalásra” – mondta Gulyás Márton, a Partizán alapítója.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Január 19. 10:24, kedd | Helyi

Indulhat az utascentrum építése a Keletiben

Megkezdődhet az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás.

2021. Január 15. 08:42, péntek | Helyi

Kutya hideg van a háziállatoknak is - Fagyriadó

Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet.

2021. Január 14. 16:56, csütörtök | Helyi

Árbevétel és profit szinten is látható a koronavírus hatása a bajnokcsapatok pénzügyi teljesítményében

Megjelent a KPMG éves „The European Champions Report” jelentése

2021. Január 14. 16:54, csütörtök | Helyi

Díjmentes a januári helyközi diákbérletek visszatérítése

A kormány az egyéb védelmi intézkedésekkel együtt a középiskolák, a szakképző és a felsőoktatási intézmények digitális munkarendjét is meghosszabbította 2021. február elsejéig.