Városlista
2019. december 6, péntek - Miklós

Hírek

2019. November 13. 12:05, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Vásárhelyi könyvtárosok az Őszi Tárlaton

Vásárhelyi könyvtárosok az Őszi Tárlaton

Művészek, művek és alkotói módszerek

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár munkatársai számára tartott tárlatvezetést Képiró Ágnes. A Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője az Alföldi Galériában december 1-ig látható kiállítás sokszínűsége mellett a kiállítóművészek egyéni teljesítményére is ráirányította a látogatók figyelmét.

Hagyomány, hogy a vásárhelyi bibliotéka munkatársai közös tárlatvezetésen ismerik meg a képzőművészeti seregszemle anyagát, amely ebben az évben 129 művész 192 alkotásából, a sorozatokat külön számítva több mint kétszáz műtárgyból áll.
Az idei év Tornyai-plakettes művésze, a vásárhelyi, ám a nemzetközi alkotói térben is otthonosan mozgó Szabó Klára Petra alkotásai a rendszerváltás harmincadik évfordulójára irányítják a figyelmet. A három egységből álló mű a beépített, idővezérelt hőpaneleknek és az akril mellett alkalmazott thermofesték megjelenésének és elhalványulásának köszönhetően az államszocializmus ikonikus köztéri szobrait, mint egy letűnt korszak ikonikus jelképeit idézi fel, majd halványítja el – hívta fel a figyelmet Képiró Ágnes, hozzátéve, hogy a kiállítók között mintegy húsz hódmezővásárhelyi születésű vagy ma is itt élő művész alkotásait is láthatja a közönség a december 1-jéig látogatható kiállításon.

A közel két órán át tartó tárlatvezetés során szó esett az idei díjazottak alkotásairól, a fiatal művészek és a digitalizáció kapcsolódási pontjairól, az alföldi realizmus és az ábrázoló művészeti hagyományok továbbéléséről is, hangsúlyozva, hogy az 1954 óta folyamatosan megrendezésre kerülő kortárs haza képzőművészeti seregszemlén napjainkban is a tradicionális matériák és eszközök használata dominál, ugyanakkor megfelel a kortárs művészet kihívásainak is.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlatot november 16-án, szombaton 15 órától a kiállítás két kurátorának, Pogány Gábor és Képiró Ágnes tárlatvezetésével tekintheti meg a közönség, míg a tárlat finisszázsára december 1-jén kerül sor, amikor a művekről az idei fődíjas, Szabó Klára Petra mondja el gondolatait a látogatóknak.

Ezek érdekelhetnek még

2019. December 05. 11:34, csütörtök | Helyi

Több mint harminc alkotás az idei termésből

Csütörtökön nyílik az idei kerámia szimpózium beszámoló kiállítása

2019. December 04. 14:52, szerda | Helyi

Már bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazás segítségével

A MÁV-START újabb fejlesztésének köszönhetően a menetjegyeken kívül már bérletet is lehet váltani a MÁV applikáción keresztül.

2019. December 04. 14:43, szerda | Helyi

MOZGÁSBAN A MEKH ENERGIAKÖVETEI

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetei a Hivatal által biztosított szakmai, pedagógiai és kommunikációs képzést követően ősszel megkezdték országjárásukat.

2019. December 03. 11:03, kedd | Helyi

Családi események Hódmezővásárhelyen

A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a házasságkötésekről és az elhalálozásokról tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat.