Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. Szeptember 18. 10:27, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Vásárhelyi érzések

Vásárhelyi érzések

Péczely György festményei az Emlékpontban

Rendhagyó tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A művész és tudós Péczely György ugyanazt a vásárhelyi szellemi örökséget és érzésvilágot örökítette meg a képzőművészet eszközeivel, amit népzenei gyűjtőként édesapja, Péczely Attila – Németh László barátja és regényhőse, a helyi zeneiskola névadója – adott tovább.

Rendhagyó tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A művész és tudós Péczely Györgynek (1929–1985) – aki egyszerre volt festőművész és meteorológus professzor – ugyanis az első és egyetlen kiállítása nyolcvan évvel ezelőtt került megrendezésre, s az akkori és a mostani tárlat szinte azonos anyagból tevődött össze.

– Ez a kiállítás a Péczely család Hódmezővásárhely kulturális életében betöltött szerepére is rávilágít. Hiszen ugyanazt a vásárhelyi szellemi örökséget és érzésvilágot adta tovább népzenei gyűjtőként Péczely Attila – Németh László barátja és regényhőse –, amit aztán fia, Péczely György a képzőművészet eszközeivel örökített meg – fogalmazott köszöntőjében Miklós Péter, a közgyűjtemény vezetője és a tárlat kurátora.

Péczely Péter professzor, az alkotó testvére személyes hangú visszaemlékezésében dunántúli eredetű családja hódmezővásárhelyivé válásának folyamatában helyezte el bátyja pályáját, amikor hangsúlyozta Péczely György alkotói atmoszférájának térhez és tájhoz való kötődését. – Ez pedig nem más, mint a vásárhelyi utcák, valamint a mártélyi és körtvélyesi tájak világa, amit gyermekként és fiatalemberként magányosan alkotva dolgozott föl – hangsúlyozta.


A kiállítás anyagát szakmailag Péczely-Kozák Zsuzsanna művészettörténész értékelte. Kiemelte a hódmezővásárhelyi művésztelep mint inspiráló szellemi és művészi környezet hatását Péczely György művészi útkeresésére. – Nagy hatással volt a fiatal Péczelyre az alföldi tájképfestészeti hagyomány Tornyai János képviselte vonulata éppúgy, mint Vén Emil művészete. Már a kortársak – köztük Iványi Grünwald Béla és Szili Török Dezső – is elismerték és méltatták tehetségét és elhivatottságát – jelentette ki a szakember.

Az október 15-ig látható kiállítás megnyitóján közreműködött Szécsi Edit operaénekes – aki Péczely Attila gyűjtötte vásárhelyi népzenei dalcsokrot adott elő – és a Fandante Kamarakórus.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.