Hírek
2019. Március 18. 11:37, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Vásárhelyen győztek a Márciusi ifjak

Az Emlékpontban (is) vetélkedtek a diákok
A Hódmezővásárhelyi Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulóján vetélkedőt szervezett a hódmezővásárhelyi általános és középiskolák diákjai számára. A csapatok a város pontjain lévő állomásokat keresték fel, ahol feladatok várták őket. Az egyik helyszín az Emlékpont volt.
A vetélkedőre a Németh László Gimnázium, Általános Iskola három, a Bethlen Gábor Református Gimnázium két, míg a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola és a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola egy-egy csapatot indított, akiknek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot, a Népművészeti Tájházat, a Kossuth teret kellett felkeresniük, s ott feladatokat megoldani.
Az Emlékpontban Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze várta feladatlappal a diákokat, akik az intézmény állandó kiállításához kapcsolódó kérdésekre adtak választ.
Az Emlékpont konferenciatermében tartott eredményhirdetésen az első helyezett díját a Bethlen Gábor Református Gimnázium Márciusi ifjak nevet viselő csapata nyerte a Németh László Gimnázium, Általános Iskola második helyezett Kecske, illetve harmadik helyezést elért Pulzus csapata előtt, míg a különdíjjal a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola csapatát jutalmazták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.