Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Október 06. 15:37, kedd | Helyi sport
Forrás: hlkc.hu

VÁRAKOZÁSON FELÜLI JÁTÉK AZ NBII HÉTVÉGI FORDULÓJÁBAN

VÁRAKOZÁSON FELÜLI JÁTÉK AZ NBII HÉTVÉGI FORDULÓJÁBAN

Nagyszerű játékkal, magabiztos győzelmet aratott felnőtt csapatunk az NBII hétvégi fordulójában a Marosmenti NKSE csapata ellen.

A mérkőzés előtt kiélezett, szoros csatára lehetett számítani, de ezúttal nem kellett izgulni a végeredmény miatt.

HLKC-MakóMár a mérkőzés elejétől érezhető volt, hogy csapat semmit nem bíz a véletlenre, a szép-számú közönség előtt huszáros első 15 perc után 8-3 állt az eredményjelzőn. A kapuban Kothencz ismét remekelt, és a mezőnyben is egyértelműen makói riválisunk fölé nőtek. Sebők, Tószegi és Sebestény vezérletével a félidő végére 9 gólra nőtt az előny (18-9).


A második félidőben a makóiak nem tudtak további erőket mozgósítani, Gaál Adrienn edző pedig jó cseréivel végig “ébren tartotta” a csapatot, így fiatalok is jó teljesítménnyel tudtak hozzájárulni a sikerhez. Örömteli, hogy a kifejezetten jó és néha közönségszórakoztató játékkal aratott győzelmet az egyre nagyobb számban kilátogató, és csapatunkat lelkesen buzdító hazai közönség előtt érték el.

Fölényes, 12 gólos győzelemmel továbbra is a tabella élén állnak, egy hét szünetet követően talán az ősz legnehezebb mérkőzése következik a Szarvasi NKK otthonában.

Hódmezővásárhelyi LKC –Marosmenti NKSE 34–22 (18–9)HLKC-MNKSE felnőtt
Női kézilabda NB II, Délkeleti csoport, 3. forduló.

Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportcsarnok, 200 néző
Jv: Járdi Ádám, Kazi Attila
Versenybíró: Dzsipoff Károly
HLKC: KOTHENCZ – Hegyi 4, SEBŐK 4, Németh 1, TŐSZEGI 6, Kónya 2, Sebestény 5. Csere: Komáromi (kapus), BECSEI 3, Klemm 5, Szőke 4, Blaskovics, Kandó, Sajtos.
Edző: Gaál Adrienn

MNKSE: Cseh – Sárkány Zs. 4, Draxler D. 2, Kürti P. 1, Draxler O. 6, Kozserán B. 4, Szénási Sz. 2. Csere: Kozserán K., Máté-Tóth K. (kapusok), Molnár A., Fodor É., Nagy N. 2, Pintér F., Práger Zs.
Edző: Nagy János Miklós

Gaál Adrienn: “A csapat úgy lépett be a küzdőtérre, hogy izzott a levegő, ezért sem volt kérdés a két pont begyűjtése. Végig irányítottuk a játékot, és taktikailag nagyon fegyelmezettek voltunk. Voltak persze hibák a játékunkban, de ebbe a mérkőzésbe még az is belefért.”

Junior mérkőzés

Hódmezővásárhelyi LKC –Marosmenti NKSE 35-28 (20-12)HLKC-MNKSE junior
Női kézilabda NB II, Délkeleti csoport, 3. forduló.

Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportcsarnok, 100 néző
Jv: Járdi Ádám, Kazi Attila
HLKC: Balogh (k), Mihály (k), Sajtos 3, Becsei 2, Bálint 3, Klemm 5, Kandó 4, Blaskovics 6, Molnár S. 1, Kovács, Gulyás, Besenyi 4, Molnár K. 2, Balog 5
Edző: Miklós Melinda

MNKSE: Kádár, Murvai 2, Kiefer 11, Botlik, Brakszatórisz 5, Dénes Dominika 1, Dénes Dorka, Hadobás, Horváth, Nagy 4, Bugyi, Szél 2, Wöller 3
Edző: Kozák István

A junior csapat három forduló után 100%-os teljesítménnyel, csak gyengébb gólkülönbséggel a bajnoki tabella 2. helyén áll a Békéscsabai ENKSE II. csapata mögött.

Csapatunk számára rövidebb pihenő következik, legközelebb október 17.-én Szarvason lép pályára.

Női kézilabda NB II, Délkeleti csoport, 4. forduló.
2015. 10. 17., Szarvas, Vajda Péter Gimnázium spcs.

  • 15.00 óra Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC – junior mérkőzés
  • 17.00 óra Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC – felnőtt mérkőzés

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:48, hétfő | Életmód

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.