Városlista
2026. július 3, péntek - Kornél

Hírek

2016. Március 29. 17:01, kedd | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófelelős, Fotó: Török Attila

Változik a Hód-Futófesztivál útvonala

Változik a Hód-Futófesztivál útvonala

Március 31-én lehet utoljára kedvezményesen nevezni a II. Hód-Futófesztiválra, melynek fővédnöke Almási István polgármester lesz.

Egyre nagyobb az érdeklődés a verseny iránt, ahol négy táv közül választhatnak az indulók. Fontos információ, hogy a Hódi Pál utcán zajló építési munkálatok miatt változik a tervezett útvonal.

A legnagyobb változás a 7 kilométeres körön lesz: az építkezés miatt a sétálóutcán fordítót alakítanak ki, ott két irányban futnak a versenyzők. Emellett a Nagy András János utcán az Erdő utca helyett a Gosztonyi József utcán halad az útvonal, míg a 3,5 kilométeren az Oldalkosár utca helyett a Somogyi és Ipoly utcákat érinti, ezen kívül a Szent Antal és Mária Valéria utca is része lesz a távnak. A teljes útvonalak a fesztivál honlapján érhetők el.

Eddig összesen 550-en neveztek egyéni és csapat versenyben. A legnépszerűbb egyértelműen a félmaraton. A 21 kilométernél is hosszabb távot több mint kétszázan teljesíthetik majd Vásárhelyen egyéniben, de 42 csapat is rajthoz áll. Emellett 7, valamint 3,5 kilométeren várják a résztvevőket, a legkisebbek pedig 300 méteren mutathatják meg tudásukat. Úgy tűnik, hogy a fesztivál nem csak a megyében népszerű, mivel távolabbi településekről, így például Budapestről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Törökszentmiklósról, sőt még a határon túlról sem lesz hiány versenyzőkből.

Mint azt már említettük, március 31-ig lehet kedvezményesen regisztrálni, de eddig a határidőig mondhatják le, vagy módosíthatják nevezésüket azok is, akik már korábban jelentkeztek. Nevezni továbbra is ahttp://www.hodfutofesztival.hu oldalon lehet. A verseny megrendezéséhez önkéntesek segítségét is várják. Ők április 10-ig jelentkezhetnek. A munkában való részvétel a középiskolások 50 órás közösségi szolgálatába beszámítható.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld

Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója

A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport

Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek

Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.

2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld

Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly

Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Bulvár

Ákos daganatos betegség miatt lemondja nyári fellépéseit

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál, ezért a Kossuth-díjas dalszerző-énekes a gyógyulás érdekében lemondja valamennyi idei nyári koncertjét -