Hírek
2017. Január 30. 13:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Vajdasági fiatalok látogatása az Emlékpontban
A Vajdaságból érkezett az a mintegy félszáz határon túli magyar fiatal, akik péntek délután keresték fel a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.
A csoportot vezető Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség munkatársa elmondta: harminc nagyberecskereki és tizenöt törökbecsei fiatal a szövetség szórványprogramjának keretében tesz magyarországi látogatást.
A Rákóczi Szövetség délvidéki kulturális és civil szervezeteken keresztül vette fel a kapcsolatot azokkal a vajdasági tíz és huszonöt év közötti magyar fiatalokkal, akiknek lehetőséget biztosítanak, hogy néhány napot az anyaországban tölthessenek el, s módjuk legyen megismerni a kulturális és történelmi értékeket. A Nemzeti Erőforráskezelő jóvoltából a Rákóczi Szövetség a résztvevők teljes ellátásáról gondoskodik.
A pénteken a vásárhelyi közgyűjteményben megjelent csoport csütörtökön érkezett Szegedre és este egy nagy közös táncházzal indították a programot. A pénteki délelőttön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot keresték fel a vendégek, akik délután a vásárhelyi városházán tettek látogatást, ahol Almási István polgármester fogadta őket, aki város határon túli kapcsolatai között kiemelten szólt Torontálvásárhelyről, amely vajdasági településen a Hódmezővásárhelyről elköltözöttek leszármazottjai élnek nagy számban.
- Valóban, számon tartjuk mi is ezt a fontos kapcsolatot – jelentette ki a csoporttal érkezett, torontálvásárhelyi Nagy Anikó, aki mint kollégista ismerte meg a Rákóczi Szövetség programját és mint elmondta, nem első alkalommal jár Vásárhelyen, hiszen általános iskolásként felkeresték hódmezővásárhelyi testvériskolájukat. – Nagyon tetszik város, az épületek stílusa és a színviláguk – fogalmazta meg a diáklány, aki jól érzi magát a délvidéki magyar fiatalokból álló csoport tagjaként.
A vajdasági látogatóknak az Emlékpontot és rajta keresztül Vásárhely 1945 és 1990 közötti történelmét az intézmény történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc mutatták be. A fiatalok szombaton a fővárosba utaznak, hogy megtekintik a Magyarság Házát, a budai várat és a Parlamentet, míg a látogatás a vasárnapi szegedi városnézéssel és a Dómban celebrált szentmisén való részvétellel zárul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
