Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2017. Május 28. 08:57, vasárnap | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Utoljára hazai pályán a szezonban a felnőtt kosarasok

Utoljára hazai pályán a szezonban a felnőtt kosarasok

A Vásárhelyi Kosársuli felnőtt gárdája vasárnap este 18:30-kor lép pályára a szezonban utoljára a Hódtói Sportcsarnokban.

Az MTK Törökbálint elleni összecsapás nem csak szezonzáró fellépés, hanem egyben lezárja a csütörtöktől vasárnapig a csarnokban zajló Fiú Országos Serdülő Döntőt is magában foglaló kosaras rendezvénydömpinget, ami múlt szombaton a Kossuth téri B33 Tour és Diákolimpia Döntővel kezdődött.

A felnőttek az NBI B csoportos bajnokság 7. helyéért küzdenek az MTK-val. Riválisaik szintén negyedik helyen zárták az alapszakaszt, majd a keleti bajnok Debrecentől, és a harmadik Nyíregyházától kaptak ki a playoff-ban. Ennek ellenére nem kell szégyenkezniük, hiszen a nyírségieket három meccses küzdelemre kényszerítették, ráadásul rögtön az első összecsapáson be tudták venni a Continental Arénát is. Köztük Boinitzer, Bihari, Jakab, Horváth és Szabó pörgött a legjobban.

Vas Péterék mindenképpen hetedikként akarják zárni az idényt. Ehhez azonban egy igen magabiztos győzelemre lenne szükségük vasárnap, mivel a rájátszás eddigi meccseitől eltérően kuparendszerben zajlik majd a párharc, így a gólkülönbségnek kiemelt szerepe lesz. Persze a nagyobb arányú sikerhez az is kell, hogy az elmúlt időszakban igen hektikus teljesítményt nyújtó együttes olyan remek kosárlabdával rukkoljon elő, mint azt legutóbb a Győr ellen tették.

A vasárnap esti találkozóig is van miért izgulnia a drukkereknek, hiszen a Vásárhelyi Rakéták csütörtökön kétszer is pályára lépnek a Fiú Országos Serdülő Döntőn Vásárhelyen, 9 órakor a kőbányai Zsíros Akadémiával, 19 órakor pedig a MAFC/A-val játszanak. Szombaton pedig reményeink szerint az elődöntőben küzdenek, hogy vasárnap a legfényesebb éremért játszhassanak a Hódtói Sportcsarnokban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat