Hírek
2017. Szeptember 06. 15:33, szerda |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Utasi Gábor: A legjobb nyolcba jutás a cél!

Szeptember 15-én, az MTK Törökbálint otthonában kezdi a szezont a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoport elit ligájában.
Az átalakult bajnokságban már nem lesznek könnyűnek mondható ütközetek, így a csapat szakmai vezetőinek igencsak fel van adva a lecke. Hét kérdés, hét válasz.
Interjú Utasi Gábor vezetőedzővel.
Ha jól tudom már régóta dolgoznak, és megvoltak az első erőpróbák is…Augusztus elején kezdtük a felkészülést, gyakorlatilag a végleges kerettel. Keményen dolgoztunk az edzéseken, próbáltam belesűríteni az esti edzésekbe a fizikai és taktikai részeket is, ami nem volt egyszerű. Túl vagyunk 4 edzőmeccsen, melyek közül az első, Nagykőrös elleni találkozó nagyon tanulságos volt, mert megmutatta hol vannak hiányosságaink. Szintén Nagykőrösön játszottunk a cseh Komeriz csapatával. Itt inkább az önbizalom szerzésre volt lehetősége mindenkinek, nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A múlt heti Baja és Vrbas elleni találkozón már a taktikai elemek gyakorlásán volt a hangsúly és mindkét találkozó jól szolgálta a felkészülést, ráadásul győztünk is.
Mennyire sikerült erősíteni, hogy látja az új játékosokat?
A tavalyi csapat egyben maradt (kivéve az év közben távozó Nemes Petit és Momir Genalt). Hozzájuk csatlakozott az ötös poszton bevethető Nemanja Gajic, aki remélhetőleg nagy segítség lesz a palánkok alatt, valamint Szarka Dávid és Bálint Erik, akik hármas-négyes poszton fognak játszani. A felnőtt keret tagjai lettek még az U20-ból felkerülő Domján Ferenc, Horváth Martin, Kun Gergő és Szabó Barnabás, de szintén a felnőtt csapattal készül az U18-as csapatunk erőssége, Szepesi Dominik is. Mindannyian szorgalmasan robotolnak és remélem segíteni tudnak a jó szereplésben.
Lehet-e tudni már a menetrendet?
Végleges sorsolást még nem láttam, de folyamatosan zajlanak az egyeztetések a meccs időpontokról. Az biztos, hogy szeptember 15-én kezdünk az MTK Törökbálint otthonában, és szeptember 27-én szerdán lesz az első hazai mérkőzés a MEAFC ellen a megújult Hódtói Sportcsarnokban.
Mennyire nehezíti meg a csapat dolgát, hogy többet kell majd utazni?
A nehézséget az jelenti igazán, hogy az idegenbeli mérkőzések jó része pénteken lesz és a csapatból többen is dolgoznak vagy iskolába járnak, így nekik/nekünk munka után kell utazni. A távolságok is nagyobbak lettek, de igazából a rájátszásokban eddig is nagyokat kellett utazni.
Mi jelenti idén a legnagyobb kihívást?
Számomra a legnagyobb kihívás, hogy Mócsai Milán távozásával "megörököltem" az országos bajnokságban 2. helyezést elérő u16-os csapatot. Nehéz lesz mindkét csapattal sikeresnek lenni, de szeretem a kihívásokat.
Milyennek képzeli el csapatátt, milyen játékot játszanak majd?
Igazából a csapat maradt, a játékstílusunk is marad. Gyors, agresszív kosárlabdát várok a fiúktól.
Hol látná legszívesebben a szezon végén a srácokat?
Legszívesebben a képzeletbeli dobogón, de a realitások talaján maradva, azt gondolom, hogy az új lebonyolításnak köszönhetően, ha a legjobb nyolcban végzünk, akkor elérjük a minimálisan kitűzött célt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.