Hírek
2018. Július 25. 08:25, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Újabb arany minősítést szerzett a BFMK Szépkorúak Tánccsoportja

Legutóbb július első hetében szerzett arany minősítést a Szépkorúak Tánccsoportja, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ és a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség táncszakköre.
A hét éve alakult csoport vezetője Juhász Istvánné elmondta: bár az évek során foglalkoztak társastánccal is, az együttes komoly sikereit néptáncos produkciókkal érték el.
A Szépkorúak Tánccsoportját a tánc és a mozgás szeretete és a közösségi élet iránti igény hozta létre, s Földesi Gyula szakmai irányításával tették meg első közös tánclépéseiket, amelyeken át a tánctermi foglalkozásokon formálódó csoport megérett a színpadi bemutatkozásra is. Első arany minősítését a 2014-ben Keszthelyen megrendezettOrszágos Nyugdíjas Ki mit tud?-on Rábai MiklósHárom ugrós leánytánccímű koreográfiájával érte el az akkor még csak hölgytagokból álló csapat.
Ezt követően vette át az együttes szakmai vezetését Gaálné Szél Katalin, akivel azóta is töretlen az együttműködés, s az általa készített kalocsai koreográfia kiemelt arany minősítést hozott a táncosoknak a 2015-ös, hajdúszoboszlói országos megmérettetésen, valamint arany minősítést a harkányiNépek tánca, népek zenéjecímet viselő fesztiválon. Itt a zsűri és a fesztivál közönsége előtt már a saját maguk által varrt és hímzett öltözetben léptek fel a vásárhelyi csoport tagjai.
A tavalyi harkányi fesztiválra már öt férfitaggal kiegészülve és szatmári koreográfiával érkezett és hozhatta haza a kiemelt arany minősítést a csoport, míg a tavalyi Hajdúszoboszlón megrendezett fesztiválon már délalföldi táncokkal és a nyugdíjas szövetség által megnyert pályáztat segítségével vadonatúj viseletben vettek részt a szépkorú táncosok, akik ismét kiemelt arany minősítéssel tértek haza, ugyanúgy, mint később Gyuláról, az Országos Senior Táncfesztiválról.
Az idén két országos fesztiválon, Gyulán és Keszthelyen is a legjobbak között teljesítettek a vásárhelyi táncosok, akik augusztus elején csapatépítő tréningen vesznek részt Dömösön, majd a nyarat három fellépés zárja: augusztus 18-án a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti színpadon láthatja a helyi közönség a szépkorúakat, akik másnap a Csúcsi Olvasókörben, míg augusztus 20-án Algyőn adnak műsort.
S hogy mi tartja össze a húszfős csapatot, amelynek átlag életkora hetven év? A tánc segít megőrizni nemcsak a fizikai, de a szellemi erőnlétet is – avatott be Juhász Istvánné –, valamint az évek alatt szövődött barátságok erőt adnak a magánélet nehéz helyzeteinek a megoldásában is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.