Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. Február 03. 12:08, hétfő | Helyi
Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Új kormányablak nyílt Szegeden a Kereskedő közben

Új kormányablak nyílt Szegeden a Kereskedő közben

Integrált kormányzati ügyfélszolgálatot adott át dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, és B. Nagy László országgyűlési képviselő Szegeden, a Kereskedő közben.

A nyolc munkaállomással és egy fotófülkével rendelkező új kormányablak immár a 13. kormányablak Csongrád megyében. A Kereskedő közben levő ingatlanban látja el feladatát a Szegedi Járási Hivatal Közlekedési Osztálya, valamint itt kapott helyet a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont, amely mostantól egy klasszikus kormányablak ügyfélszolgálattal egészül ki. Az új kormányzati ügyfélszolgálattal jelentősen egyszerűsödnek az adminisztrációs folyamatok, hiszen a külföldről behozott használt gépjárművek esetében egy helyen intézhetők– az összeépítési és átalakítási engedélyek kiadása után – a rendszámmal való ellátáshoz, illetve a forgalmi engedély kiadásához szükséges ügyek.

Dr. György István megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a most átadott, országosan a 305-dik kormányablak és általánosságban az országos kormányablak-rendszer a területi közigazgatás zászlóshajójának számít, hiszen ez az a találkozási pont, ahol az emberek direkt módon lépnek kapcsolatba az állammal ügyeik intézése során. A kormányablakok gyors ügyintézést támogató, „egyablakos” jellege és ügyfélközpontú kialakítása alapvető nemzetgazdasági érdek is, amely a vidék lakosságmegtartó erejére is pozitív hatással van, hiszen az emberek a lakókörnyezetükhöz közel, gyorsan és kényelmesen tudják elintézni ügyeiket.

A Szegedi Járási Hivatalban dolgozó kollégák egy átlagos héten mintegy tízezer, évente pedig közel félmillió ügyfélnek nyújtanak segítséget a kormányablakokban – hangsúlyozta dr. Juhász Tünde.

B. Nagy László országgyűlési képviselő kiemelte: a környéken élők szempontjából fontos beruházás zárult le, amely könnyebbséget, segítséget jelent majd az itt élőknek az ügyintézésben.


Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.