Hírek
2018. Október 14. 16:39, vasárnap | Helyi
ÚJ KERÉKPÁRÚT ÉPÜL HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN ÉS FORGALOMCSILLAPÍTOTT ÖVEZET KERÜL KIALAKÍTÁSRA A HŐSÖK TERÉN
Sajtóközlemény
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata csaknem 876 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP-6.4.1-15-HM1-2016-00001 azonosítószámú, „Kerékpárút építése Hódmezővásárhely közigazgatási területén a 4414. jelű út mellett a 0+185 – 14+405 km.szelvények között és forgalomcsillapított övezet kialakítása a Hősök terén és környezetében” címet viselő projekt megvalósítására.
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló fejlesztés során 14,265 km hosszúságú kerékpárút épül Hódmezővásárhelyen, a Síp utcától és a város közigazgatási határa közötti szakaszon. A projekt egy összefüggő fejlesztés egyik eleme, mely során önálló vonalvezetésű, kerékpáros pihenőhelyekkel és biztonságtechnikai megoldásokkal ellátott kerékpárút létesül Hódmezővásárhely és Makó között, Maroslele érintésével.
Emellett a projekt részeként Hódmezővásárhelyen a Hősök tere Városház utca és Dr. Imre József utca közé eső szakaszán kiépítésre kerül egy forgalomcsillapított autóút kerékpársávval és a környező területek rendezésével.
A projekt hozzájárul többek között az élhető városi- és települési környezet kialakulásához; a légszennyezés és a zajterhelés csökkentéséhez; a közlekedési baleseti események számának és súlyosságának csökkentéséhez is.
A kivitelezési munkák tervezett befejezése 2018. október 31.
A fejlesztésről bővebben ahttp://www.hodmezovasarhely.hu/bicikliut oldalon olvashatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
