Hírek
2014. Január 06. 11:31, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
TV2: az MSZP és az Együtt-PM politikai haszonszerzésre használja a csatorna eladását

A TV2 alaptalannak tartja és visszautasítja az MSZP és az Együtt-PM politikusainak korábbi nyilatkozataikat, amelyben azt követelték, hogy a német ProSiebenSat1-csoport és a TV2 hozza nyilvánosságra a tévécsatorna eladásának minden részletét, így a valódi vevők kilétét.
A tévétársaság hétfőn azt közölte az MTI-vel: felháborítónak és visszásnak tartja, hogy a politikusok a nemzetközi és hazai szabályoknak megfelelő eladási szerződést megkérdőjelezve, saját maguknak nyilvánosságot teremtve, azt politikai haszonszerzés céljaira próbálják felhasználni.
Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke január 3-ai közös sajtótájékoztatójukon a kereskedelmi csatorna eladását "állami eszközökkel elkövetett gazdasági puccsnak" minősítették, és megkérdőjelezték, hogy a TV2-t valóban Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg, szerintük ők strómanok.
A TV2 hétfőn közleményt adott ki, amelyben megismételte korábbi közlését, miszerint Simon Zsolt és Yvonne Dederick a nemzetközi és a hazai jogszabályokat betartva kötöttek megállapodást a német médiavállalattal a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt. eladásáról.
"Újfent kijelentjük, melyet mind a TV2, mind pedig a ProSiebenSat.1 igazgatósági tagja, Conrad Albert úr nyilvánosságra hozott üzenetében megerősített: a tárgyalási folyamatban a ProSiebenSat.1 képviselőin, valamint a vevőkön, Simon Zsolton és Yvonne Dedericken kívül kizárólag kitűnő hírnévvel rendelkező neves, nemzetközi vállalati tranzakciókban jártas jogi cégek vettek részt" - szerepel a kommünikében, hozzátéve: más, harmadik személyt vagy hozzá kötődő érdekelt felet nem vontak be a tárgyalásokba.
Közölték azt is, hogy a vevők személyesen írták alá a részvényvásárlási megállapodást, amelynek eredményeként együttesen és egyenlő arányban tettek szert a médiavállalkozás részvényeinek 100 százalékára, saját tulajdonú akvizíciós társaságuk által.
A tulajdonosváltást követően a TV2 a 2012-ben elfogadott több éves stratégia mentén folytatja tevékenységét - tudatták.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a TV2-csoportnak tavaly több mint 10 százalékkal nőtt az árbevétele, az analóg kikapcsolásnak, valamint a 2015-től bevezetendő terjesztési díjnak köszönhetően pedig belép a terjesztési piacra, ahol a nézettségének megfelelő részesedés megszerzése után 6-8 milliárd forintos bevételnövekedéssel számol.
Hozzáfűzték: a TV2 folytatja programjainak fejlesztését, amelyek között kiemelt szerepet szán a hírműsorainak. A tévétársaság közleményében cáfolta Braun Róbert kijelentését, amelyben politikai részrehajlással vádolta a televíziót.
"Kijelentjük, hogy a csatorna a BBC nemzetközileg elfogadott sztenderdje szerint szerkeszti hírműsorait." Eszerint, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felmérései által is alátámasztott kétharmad-egyharmad arányban biztosít lehetőséget a kormány és ellenzéki oldalnak a véleményartikulálásra, és a jövőben is eszerint jár el, lehetőséget adva minden releváns politikai erőnek álláspontja kifejtésére - fűzték hozzá.
A TV2 a fenti közleménnyel lezártnak tekinti az ügyet, a továbbiakban nem kíván reagálni az adás-vétellel kapcsolatos, egyértelműen a politikai hangulatkeltést szolgáló vádaskodásokra - zárta közleményét a csatorna.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát