Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. November 14. 10:48, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Tormay Cécile tevékenységét mutatta be az Emlékpont

Tormay Cécile tevékenységét mutatta be az Emlékpont

A száz éve megalakult Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítója, Tormay Cécile életét és tevékenységét ismertették a hódmezővásárhelyi Emlékpont Asszonyok a Horthy-korszakban című programsorozatában.

A keddi előadást Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze tartotta.

Tormay Cécile a fővárosban született 1875-ben, édesapja mezőgazdasági szakember volt, aki egy ideig a földművelésügyi államtitkárként is tevékenykedett. Az iskoláit magántanulóként végző lány több nyelven beszélt, érdeklődött az irodalom iránt, s bár egy ideig a spiritiszta irányzatok felé fordult, felnőtt korára a katolikus hit mellett kötelezte el magát.

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) három szervezet, az Országos Katolikus Nőszövetség, a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége és a Szociális Missziótársulat együttműködéséből jött létre, hangsúlyozottan felekezeti különbségek nélkül. A szervezet hivatalos alakuló ülésére 1919. január 11-én került sor, azonban a tagjai hamar megtapasztalhatták, hogy a Károlyi-kormány megfigyeli őket, telefonjaikat lehallgatják, s a tanácsköztársaság idejére illegalitásba is vonultak.
Horthy Miklós kormányzóvá választása után új fejezet kezdődött a MANSZ életében, országszerte közel kétszáz fiókszervezetük alakult, s a MANSZ negyedszázados működése alatt karitatív munkája során a háborúban elesettek családjai és a hadirokkantak mellett a szegény sorsú családok támogatására végzett gyűjtést, szervezett jótékony rendezvényeket. A MANSZ két kollégiumot is alapított a fővárosban, amelyek működését folyamatosan támogatta és csatlakozott a magyar termékek vásárlását népszerűsítő mozgalmakhoz is.

Tormay Cécile-t beválasztották a Népszövetség kulturális tanácsába és – eddig egyetlen magyar nőként – irodalmi Nobel-díjra is felterjesztették. Az MANSZ alapító elnöke 1937-ben hunyt el, emlékére az egyesület tagjainak indítványozására szobrot és emléktáblát állítottak és utca is őrizte nevét.

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének tevékenységéről az Emlékpont november 18-i, „Ilyen összefogás, mint a miénk, még nem volt a kerek földön sehol" címmel, a szervezet megalakulásának centenáriuma alkalmából rendezett tudományos tanácskozáson hallhatnak bővebben az érdeklődők.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.