Hírek
2024. Március 12. 10:04, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Töreki Sándor: Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb országa közé tartozik

Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb országa közé tartozik - hangzott el a rendőrség múlt évről készített statisztikái alapján a Duna tévécsatorna Kékfény című műsorában, hétfő este.
Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a műsorban arról beszélt, hogy tavaly a bűncselekmények száma kevéssel 167 ezer felett volt, ami 4 százalékkal több, mint 2022-ben volt. "Ezek az adatok is azt mutatják, hogy egy stabil közbiztonsággal találkozhattak a magyar emberek az ország területén, és (...) a nyomozás-eredményességi mutatóink is javultak" - mondta. A statisztika szerint a nyomozás-eredményesség évek óta 70 százalék körül van, tavaly 0,2 százalékponttal emelkedett.
Elhangzott: tavaly 18 emberöléssel kevesebb történt, mint egy évvel korábban. Erről Töreki Sándor azt mondta, az emberölések száma "illeszkedik az elmúlt 5-7 évnek a tendenciáihoz", és alapvetően az emberölések 90 százaléka családon belüli konfliktusra vezethető vissza. Tavaly minden új emberölési ügyet megoldott a rendőrség, és a legtöbb esetben néhány óra alatt elfogták a tettest - hangzott el a műsorban.
A személyi sérüléses balesetekről azt mondták, tavaly 393-al kevesebb ilyen történt, mint egy évvel korábban, ami több, mint 2 százalékos javulás. Kuczik János vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes ezzel kapcsolatban elmondta: a balesetek leggyakoribb oka továbbra is a sebességtúllépés, az elsőbbség meg nem adása és az irányváltoztatási és a kanyarodási szabályok megsértése. Ezeken kívül növeli a balesetek kockázatát az ittas vezetés. A statisztika szerint a legsúlyosabb, halálos kimenetelű balesetek száma is csökkent tavaly, 68-cal kevesebben haltak meg az utakon, mint 2022-ben, ami több mint 12 százalékos javulás.
A műsorban az illegális gyorsulási versenyek megelőzésére indított rendőrségi akcióról Kuczik János vezérőrnagy azt mondta, különösen azokra a helyszínekre fókuszáltak, ahol az átalakított járművek vezetői gyülekeztek, így a bevásárlóközpontok, benzinkutak parkolóiban, az oda vezető utakon végeztek ellenőrzéseket, amelyek során több mint 50 forgalmi engedélyt elvettek, több tucatnyi gépjárművet rendeltek be soron kívül műszaki vizsgára, és kétszáznál több gépjárművezetőt bírságoltak meg.
Elhangzott: a gyorshajtók kiszűrésére tavaly már 150 hordozható sebességmérő műszer, 134 telepített traffipax figyelte az autósokat, és duplájára, 87-re nőtt az úgynevezett traffiboxok száma. Tavaly 30 százalékkal nőtt a gyorshajtásért kiszabható bírságok összege is. Kuczik János elmondta: 2023-ban 47-tel kevesebb olyan halálos baleset történt, ahol a baleset a sebességtúllépésre volt visszavezethető.
A műsorban arról is beszéltek: a felmérések szerint a gépjárműben elől ülőknek csak 90 százaléka köti be magát, a hátsó sorokban utazóknál pedig 57 százalékos volt az arány tavaly, és 10 gyerekből csak hatot kötöttek be szabályosan, ennél Európában csak két országban rosszabb az arány.
A Kékfényben Töreki Sándor arról is beszélt, hogy tavaly az elkövetett csalások 70 százalékát, mintegy 14 ezret az online térben követtek el a csalók, az informatikai rendszerek felhasználásával elkövetett csalások száma pedig négyezerről nyolcezerre nőtt. A rendőrség tavaly indította el Mátrix elnevezésű programját, amelyben 300 új nyomozó és informatikai szakember segíti a kiberbűncselekményekkel foglalkozó egységek munkáját, és amelyben három hónap alatt 57 netes csalót fogtak el. Az egész országot behálózó bűncselekménysorozatok nyomozását központi kiberstartégiai osztály fogja össze, tartja a kapcsolatot a külföldi nyomozókkal is. Ezzel kapcsolatban Töreki Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy elengedhetetlenek a felderítéshez a megfelelő színvonalú informatikai és technikai eszközök.
A rendőrség statisztikai adatait ismertetve elhangzott: kis mértékben, de nőtt a lakásbetörések száma, jelentősen több lett a zsarolás, főleg az online térben, és lényegesen több korrupciós ügyben indult nyomozás, például az egészségügyben, a gyógyászati segédeszközökkel való visszaélés miatt. Az erőszakos maffiacsoportok szinte teljesen eltűntek, tavaly összesen 287, főleg online csalásokat elkövető bűnszervezetet tudott azonosítani a rendőrség. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma csökkent. Töreki Sándor ezzel kapcsolatban azt mondta, nehezíti a felderítést, hogy különféle postai, csomagküldő szolgálatokon keresztül jut el a fogyasztóhoz a termék.
Azzal kapcsolatban, hogy a statisztika szerint jelentősen csökkent az illegális migráció, a tavalyi év utolsó negyedében a szerb hatóságok szigorúbb intézkedései után egyre kevesebben jutottak el a magyar határig, de az év első felében óriási volt a nyomás, Kuczik János, azt mondta, tavaly nem volt olyan nap, hogy ne kapott volna olyan jelentést, hogy "fegyvereket láttak a kerítés túloldalán, vagy esetleg lövések hangját hallották". A rendőrök kevesebb embercsempészt fogtak el, de az év első háromnegyedében szinte mindennaposak voltak az autósüldözések.
Csökkent a rendőrökkel szembeni erőszak mértéke: a 2022-es év kiugrón magas adatai után 36 százalékkal kevesebb rendőrt támadtak meg, de 26 százalékkal több közterületi rendezvényt biztosítottak a rendőrök. Egy százalékkal javult a kármegtérülési mutató, tavaly már több mint 22 százalék volt, vagyis a bűncselekményekkel okozott károk ötöde megtérült.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.