Hírek
2019. Március 05. 09:07, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Több hívás, javuló színvonal a MÁVDIREKT-nél

A tavalyi utasszám-növekedés a MÁVDIREKT-nél is éreztette a hatását.
Tavaly 2017-hez képest jóval többen keresték az ügyfélszolgálatot telefonon, de a megválaszolt hívások aránya így is kiemelten magas, 97,4% volt, a várakozási idő pedig 21 másodperc alá csökkent. Az utasok által elveszített és az ügyfélszolgálat közvetítésével megtalált tárgyak száma 62%-kal nőtt.
A tíz legnépszerűbb magyarországi vasútvonalon az előzetes számok alapján összesen 74 millióan utaztak 2018-ban, ez 2,8 millióval haladja meg a 2017-es eredményeket. A jelentős utasszám-növekedés a MÁV telefonos ügyfélszolgálatánál, a MÁVDIREKT-nél is érezhető volt. 2018-ban 589 617 telefonhívás érkezett az ügyfélszolgálatra, ez 62 220 hívással – közel 11%-kal – több volt, mint 2017-ben, ennek ellenére a megválaszolt hívások aránya 97,4% volt, vagyis 100 bejövő hívásból legalább 97-et fogadtak ügyintézőink, az átlagos szolgáltatási szint (ez a 30 másodpercen belül felvett hívásokat jelenti) pedig 83%-os lett. Ez – a nagyarányú hívásszám-növekedés mellett – kismértékű emelkedést jelent 2017-hez képest.
Különösen örömteli, hogy 2018-ban 20,75 másodpercre csökkent az átlagos várakozási idő, azaz mindössze ennyi idő telik el, míg az első csörgéstől, majd a megfelelő menüpont kiválasztásától egy ügyfélszolgálatoshoz bekapcsolják a hívást, és megkezdődik a beszélgetés az érdeklődővel. Ez kiemelkedőnek számít a más társaságok által üzemeltetett telefonos ügyfélszolgálatokhoz viszonyítva.
Az e-mailben történő válaszadások és a Start Klub-kártyákhoz kapcsolódó SMS-küldések több mint 20%-kal nőttek 2017-hez viszonyítva, de – az előző évhez képest közel 62%-kal – nőtt az utasok által elveszített és a MÁVDIREKT közvetítésével megtalált tárgyak száma is. Ez utóbbi eredménynek köszönhetően számtalan pozitív visszajelzés érkezett az utasoktól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.