Hírek
2017. Február 10. 11:23, péntek |
Helyi
Forrás: Loppert Dániel kommunikációs igazgató Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Terelés a 45. sz. főút hódmezővásárhelyi bevezető szakaszán
2017. február 10-től előreláthatólag 2 hétig jelzőlámpás forgalomirányítás mellett váltakozó irányú félpályás útlezárás lesz érvényben a 45. sz. főút hódmezővásárhelyi bevezető szakaszán.
Hódmezővásárhely és Szentes között, a 47. sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő út és a 45. sz. főút csomópontjának építése miatt lesz terelés, mert a már elkészült a 45. sz. főúttal párhuzamos terelő utat kötik rá a meglévő 45. sz. főútra.
Ezt követően a terelőúton már forgalomkorlátozás nélkül haladhat majd a forgalom mindaddig, amíg a felüljáró megépül.
A Hódmezővásárhelyet északról új nyomvonalon elkerülő 2×1 sávos kialakítású főúton 5 szintbeni, ebből két körforgalmi csomópont és 3 kereszteződés, 1 különszintű csomópont, 1 vasút feletti felüljáró és 1 kerékpáros aluljáró lesz. A végcsomópont egy vasutat és a közutat különszintben keresztező körhíd lesz. Az elkerülő út az állati fehérjefeldolgozó üzemnél (ATEV) ágazik ki a meglévő 47-es főútból, úgynevezett „T” csomóponttal, majd a Rárósi utat keresztezi négyágú csomóponttal, balra kanyarodó és jobbra kiválást segítő sávokkal. A 45-ös főút felüljáróval lesz átemelve az elkerülő felett, továbbhaladva nyugati irányba körforgalom létesül a régi Kenyere-csatornánál, a mártélyi útnál. Ezt követően a nyomvonal déli irányban halad tovább, a régi tiszai útnál gyalogos és kerékpáros aluljáró épül. Az elkerülő út felüljáróval keresztezi a Szentes–Hódmezővásárhely Népkert vasútvonalat, a Bodzási utat dél-nyugati irányban érinti, körforgalmú csomóponttal. Kopáncsnál a Szeged–Békéscsaba vasútvonal és a meglévő 47-es főút felett egy egyedi körhíd épül, mely különszintű körforgalmú csomóponttal csatlakozik a főúthoz.
2018 tavaszán a közlekedők már biztonságosan elkerülhetik Hódmezővásárhely városát.
A beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, nettó 27,9 milliárd forint értékben. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. által alkotott konzorcium végzi.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
