Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2023. Május 11. 10:46, csütörtök | Életmód
Forrás: mti

Teljesíthetetlen eredményeket várt el gyerekeitől egy nő, vádat emeltek ellene

Teljesíthetetlen eredményeket várt el gyerekeitől egy nő, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket.

Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

A nő egyedül nevelte két kiskorú lányát. A vádirat szerint 2016 és 2021 ősze között - súlyos alkoholproblémákkal is küzdve - teljesíthetetlen elvárásokat fogalmazott meg velük szemben.

Ha a lányok ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket, emiatt előfordult, hogy egyikük könyörgött a tanárának, hogy ne írja be a rosszabb jegyet. A gyerekek nem vehettek részt osztálykiránduláson, és csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.

A nő a magas színvonalon sportoló lányoktól még kimagaslóbb teljesítményt várt el, ezért minden nap mérte a testsúlyukat, ennek megtartása érdekében nem adott nekik elegendő ételt. A sokszor éhező gyerekek tízóraira is csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy abból ételt vehessenek.

A vádlott emellett folyamatosan szidta gyermekeit, becsmérelve iskolai és sportteljesítményüket, a lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot.

A nő így olyan lelki szenvedést okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik - akkor még kiskorú - lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is - tudatta a csoportvezető ügyész.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 25. 10:27, csütörtök | Életmód

Agrometeorológia: nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.

2025. December 25. 10:24, csütörtök | Életmód

Influenza - 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten tünetekkel

2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód

XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren

Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon

2025. December 24. 10:20, szerda | Életmód

Így ünnepelnek a Fővárosi Állat- és Növénykert lakói

Az állatoknak is jár az ünneplés.