Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2015. Augusztus 05. 18:13, szerda | Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy

Szövetséges katonák együttműködése

Szövetséges katonák együttműködése

Amerikai katonákkal közös törzsvezetési gyakorlatot tartottak júliusban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

A hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj bázisán megalakított és a NATO CREVAL­* ellenőrzésre készülő Zászlóalj Harccsoportjának (ZHCS) törzse az elöljáró által – az őszi „Brave Warrior 2015” elnevezésű gyakorlatra - kidolgozott harcászati helyzetet kezdte feldolgozni az MDMP (Military Decision Making Process - Katonai döntéshozatali folyamat) alkalmazásával. A feladatban részt vettek a ZHCS állományába beosztott modulok parancsnokai mellett az őszi gyakorlaton is résztvevő amerikai 2. Ezred, 4. felderítő zászlóaljának katonái is.


A két zászlóalj között az együttműködés már januárban elkezdődött Németországban, ahol mindkét alegység részt vett a hohenfelsi Összhaderőnemi Katonai Kiképző Központban megtartott „Allied Spirit I.” elnevezésű gyakorlaton.


A CREVAL felmérésen természetesen az amerikai állomány nem vesz részt, de az azt előkészítő 72 órás közös Zászlóalj Harccsoport gyakorlaton igen, amelynek a harcászati helyzete a most kidolgozottakon fog alapulni. „Az őszi gyakorlaton létrehozunk egy magyar-amerikai közös gyakorló Zászlóalj Harccsoportot, amelynek egyik részét a ZHCS állománya, a másik résztét az amerikai fél által delegált alegységből és törzs elemeiből áll majd.” – tette hozzá Deme László alezredes, a 62. lövészzászlóalj parancsnoka.

Az amerikai zászlóalj parancsnokaként Jonathan Due alezredes elmondta, hogy az amerikai hadsereg számára a „Brave Warrior 2015” gyakorlat fő célkitűzése a kapcsolatok megerősítse, a személyes tapasztalatok szerzése és az együttműködés eljárásainak kifejlesztése alegység szinten, a NATO két fontos tagállama között.

A magyar zászlóaljparancsnok és az amerikai zászlóaljparancsok helyettes mellett a zászlóaljtörzs is közösen gyakorolta a döntés előkészítését és meghozatalát. „Ez a gyakorlat kiválóan alkalmas arra, hogy az együttműködés által mindkét zászlóalj fejleszteni tudja képességeit és harckészültségi rendszerét. A gyakorlat egy új utat mutat a szövetségesekkel történő együttműködésben.” – mondta az alezredes.


A döntéshozatali folyamatot megtekintette Friedler Ferenc Széchenyi-díjas matematikus, egyetemi tanár mellett Dr. Heckl István a Pannon Egyetem docense is, akiket Garas László ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi Hadműveleti és Kiképzési Főnökség főneke kísért el. "A látogatással a célunk az, hogy megvizsgáljuk a legújabb optimalizációs technikák alkalmazhatósági lehetőségét az MDMP egyes lépéseinek a megoldása során.

A gyakorlaton felismertük, hogy milyen bonyolult, sokrétű feladatról van szó, melynek megoldásához kiváló elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkező katonák együttes munkájával juthatunk el.” - mondta dr. Heckl István.


A kiképzési hetet mindkét fél sikeresnek ítélte, hiszen a parancs feldolgozása mellett megismerték egymás gondolkodásmódját, az alegységek eltérő szervezeti felépítését, ezeknek az elemeknek a harcászati képességeit és alkalmazási lehetőségeit.



*CREVAL (Combat Readiness Evalution of Land Headquarters and Units) kifejezés a NATO Szövetséges Európai Főparancsnokságának alárendeltségébe tartozó, szövetségi műveletekre felajánlott és kijelölt zászlóalj szintű, szárazföldi alegységek alkalmazási készenlétének felmérési és értékelési rendszerét jelenti.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.