Hírek
2019. Május 20. 16:10, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Szeretném, hogy a világ színesebb legyen
Papageorgiu Andrea avatta be tárlatának látogatóit a képei világába
Papageorgiu Andrea festőművész tárlatvezetésével ismerhették meg szombaton a művészHajnal előtt a legnagyobb a sötétségcímű tárlatát a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria látogatói. Az alkotó a képek alkotási folyamataiba is bevezette a program résztvevőit.
– Ez a festmény egy teljes éven át készült, mégpedig megrendelésre – mondta el a művésznő a kiállítás címét is viselő képről. Papageorgiu Andrea a hosszú alkotási folyamat előtt a megrendelőnek egy másik képét adta át ideiglenesen, azonban a festmény elkészülésének hónapjai alatt annyira közel került a készülő kép a művészhez, hogy végül aHajnal előtt a legnagyobb a sötétségcímű művét megtartotta magának, s a megrendelő egy másik művet választott. A képen szereplő alak szeme pedig azért nem látható – tette hozzá a művésznő –, mert a kép hangsúlya az alak kezén és az abban tartott ágon összpontosul, s így a figura tekintete nem tereli más irányba a szemlélő figyelmét.
Papageorgiu Andrea bevallása szerintösztönösenállítja összeképeinek jeleneteit, bízva abban, hogy ami ösztönszerű, az nem véletlenszerű. Minden képét úgy készíti el, mintha sohasem festett volna, nem jegyez meg előre színkeveréseket, később is jól használható technikákat. Egyik képének alkotási folyamata sem reprodukálható, s ezért is készül egy-egy alkotása akár hónapokon át. A képek témáit vázlatok által vagy fényképezőgépével rögzíti, ám a kidolgozás során újragondolja a perspektívákat, hogy a festmények elszakadhassanak a fotó rögzítette valóságtól.
A művész több alkalommal is megörökítette önmagát, s amikor arról kérdezték, miért ilyen szigorú az Önarckép ecsettel című festményen, elárulta a kép születésének körülményeit. A festőállvány felső részére rögzített tükörből szemlélve festette az arcmását, amelyen inkább az önmagát figyelő alkotó koncentrációja, mintsem szigora tükröződik.
Papageorgiu Andrea kiállítása március végén nyílt meg az Alföldi Galériában. A tárlat kiállítási katalógusát ugyanitt mutatták be április végén, amelyet a szombati tárlatvezetést követően többen is dedikáltattak a művésznővel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
