Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2017. Május 30. 15:03, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Szerelem és történelem – vásárhelyi vonatkozásokkal

Szerelem és történelem – vásárhelyi vonatkozásokkal

Hanczár János Szerelem a Gulág árnyékában című regényét mutatja be május 29-én, szerdán 17 órától az Emlékpont.

A szerzővel Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélget.

A regény két lány, a vásárhelyi Mária, a szerző édesanyja, valamint Hanczár János debreceni nagynénje, Éva naplói alapján született. Hanczár János négy éven át írt és nemrég megjelent kötete bepillantást enged a háborút megelőző debreceni és vásárhelyi polgári életbe, az 1940-es években divatos szórakozási formákba, a társasági és az egyetemi mindennapokba. Ezen kívül az olvasó elé tárul a világháború végén Debrecen bombázása és Hódmezővásárhely, azon belül is Susán városrész, szovjet megszállása.

A regényben, úgy, mint az a valóságban is történt, Éva férjét mindössze két hétnyi házasság után a Gulágra malenkij robotra hurcolták el, ahonnan a feleség tizenkét évig várta vissza férjét. Az asszony kétszer is kiutazott a Szovjetunióba és kizárólag azért tanult meg oroszul, hogy hitvesét megtalálhassa.

A kötet eddigi bemutatóinak tapasztalata szerint amellett, hogy a romantikus történet megérinti a mai fiatalokat, dokumentumok kutatására alapuló ismereteket is közvetít feléjük. Az idősebb korosztály pedig saját múltjának bizonyos mimentumait is megtalálhatja Hanczár János Szerelem az Gulág árnyékában című regényében.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld

Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.