Hírek
2012. Július 02. 15:05, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Szerdán nyit a dél-balatoni bűnmegelőzési központ

Szerdán 12. alkalommal nyílik meg a Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ, amelyben összesen 110 középiskolás diák segíti turnusokban a rendőrség munkáját Siófokon és Balatonlellén augusztus 20-ig - derült ki a központ hétfői siófoki rendezvényén.
Igény lenne bűnmegelőzési centrumokra több településen is, de mivel a rendőrségnek nincs rá forrása és pályázat útján sem lehetett ilyen célra támogatást szerezni, az önkormányzatok szerepvállalási képességétől függ, hogy mely településeken tevékenykednek idén a dél-balatoni bűnmegelőzők - mondta Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.
A rendőrséggel kapcsolatban lévő, annak munkáját segítő központ idén négymillió forintból gazdálkodhat, amelyet Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosít. A diákok 10 és 18 óra között teljesítnek majd szolgálatot a strandokon és a turisták által frekventált helyeken járőrözve. A korábbi évek tapasztalatai szerint ténykedési területükön számottevően visszaszorult a bűncselekmények, egyebek közt a strandi lopások száma.
A tó Zala és Veszprém megye területére eső partszakaszán Keszthelyen, Zalakaroson és Balatonfüreden nyílnak hasonló nyári bűnmegelőzési irodák az idei szezonban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik