Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2015. Augusztus 12. 16:26, szerda | Helyi
Forrás: Elek András-sajtóreferens

Szent Erzsébet legendája - Élő közvetítés a Pesti Vigadóból

Szent Erzsébet legendája - Élő közvetítés a Pesti Vigadóból

Augusztus 15-én este fél 8-kor napra pontosan 150 évvel az ősbemutatót követően ismét felcsendül Liszt Ferenc nagyszabású remekműve, a Szent Erzsébet legendája a Pesti Vigadóban.

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére megvalósuló előadást élőben és ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők szombaton Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Liszt Ferenc nagyszabású zenei freskójának ősbemutatójára 1865. augusztus 15-én került sor a Pesti Vigadóban. A napra pontosan 150 évvel később, ugyanazon a helyszínen megvalósuló produkció a Szent Erzsébet legendája eredeti változatának rekonstruálására tesz kísérletet - olvasható a bemutató beharangozójában.

A grandiózus, mintegy két és fél órás oratórium előadásában az énekes szólisták, a szimfonikus nagyzenekar mellett egy több mint százfős kórus és gyerekkar vesz részt. A hat tétel Árpádházi Szent Erzsébet életének egy-egy jelenetét ábrázolja – nagyon is valóságos minták alapján, hiszen a mű megalkotásához az egyik legfontosabb inspirációt Liszt számára a wartburgi kastély falfestményei, Moritz von Schwind munkái adták.

A világhírű énekesnő, Marton Éva és Kocsár Balázs karmester elképzelései alapján, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának kezdeményezésére megszülető különleges produkció rekonstruálja az ősbemutatón elhangzott, de később feledésbe merült, Ábrányi Kornél által írt, egyéni hangú magyar nyelvű librettót is.

Az élő közvetítés augusztus 15-én, szombaton 19.30 órakor kezdődik. A BFMK színháztermében bárki részese lehet Szent Erzsébet legendájának újjáéledésének.

A belépés díjtalan!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.