Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2014. Augusztus 20. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Százával vinnék a Nokia dolgozókat

Százával vinnék a Nokia dolgozókat

A Népszabadság írása szerint több tucat cég jelentkezett Nokia Komáromban megszűnő gyárának dolgozóiért. A gyár vasas-szakszervezeti alapszervezetének vezetője azt mondta, van olyan cég, amely 400 dolgozót venne fel, ha elfogadják az általuk kínált feltételeket. A legnagyobb igényeket autóipari és elektronikai profilú vállalkozások fogalmazták meg.

A november végére teljesen bezárásra ítélt mobiltelefongyár dolgozói iránt eddig is élénk volt az érdeklődés, ami alátámasztja a helyiek véleményét, hogy az üzemben minőségi munkaerő gyűlt össze. Mint ismert: a Nokia felvásárlásával a Microsofthoz került üzemből 1829 ember – köztük 680 szlovák állampolgár – elbocsátását jelentették be július 17-én. A leépítést három lépcsőben szeptembertől kezdik meg, és az üzemre november 30-án kerül lakat.

László Zoltán, a Nokia-gyár vasas-szakszervezeti alapszervezetének vezetője lapunknak megerősítette az értesülést, és hozzátette: egy másik cég azt jelezte, hogy 400 főt tudna alkalmazni, ha kínált feltételeit a dolgozók elfogadják. A konkrét cégeket nem kívánta megnevezni, mondván, erre egyelőre nincs felhatalmazása.

A gyárbezárási folyamat következő állomása – még a szeptemberi állásbörze előtt – a jövő hétfői kerekasztal lesz. Ezen az önkormányzat, a munkaügyi hivatal, a munkáltató és a szakszervezet képviselői vesznek részt. Ezen alighanem az lesz az elsődleges kérdés, hogy a munkaügyi hivatal és a munkáltató, hogyan tud együttműködni, valamint, hogy milyen képzéseket lehetne a leggyorsabban beindítani, és milyen forrásokból.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.