Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Január 05. 14:36, csütörtök | Sport
Forrás: mno.hu/MTI

Száguldás San Juan és Chilecito között

Száguldás San Juan és Chilecito között

Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti negyedik szakaszt, amely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.

A Dakar-ralira két év kihagyás után visszatérő Szalay Balázs, Bunkóczi László kettős – csapatuk tájékoztatása szerint – nehéz napon van túl, ugyanis a keddig technikai problémák okozta gyengébb eredmény miatt szerdán hátulról kellett rajtolniuk, azaz sok lassabb jármű mögül vághattak neki a 750 kilométeres etapnak. Végül technikai hibáktól mentesen, de egy defekttel, s összesen 40 előzéssel zártak, s a 31. időt autózták a szakaszon.

„Az 50. kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek mellettünk hárman” – elevenítette fel a történteket Szalay. „Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el” – tette hozzá.
Az újonc Sebestyén 119 autó között a 97. eredményt érte el szerdán, s összetettben a 104. helyen áll.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
4. szakasz (San Juan-Chilecito, 750 km/gyorsasági: 326 km):
autósok:
1. Stéphane Peterhansel (spanyol, Mini) 3:49:33 ó
2. Orlando Terranova (argentin, Toyota) 5:19 perc hátrány
3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 6:42 p h.
…31. Szalay Balázs (Opel) 1:04:40 ó h.
…97. Sebestyén Sándor (Toyota) 3:41:45 ó h.
összetett:
1. Peterhansel 9:43:20 ó
2. de Villiers 5:41 p h.
3. Nani Roma (spanyol, Mini) 6:44 p h.
…45. Szalay 4:36:05 ó h.
…104. Sebestyén 12:12:48 ó h.
motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:16:43 ó
2. Cyril Despres (francia, KTM) 2:02 p hátrány
2. Frans Verhoeven (holland, Sherco) 8:26 p h.
összetett:
1. Despres 11:50:27 ó
2. Coma 8:10 p h.
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 26:48 p h.

Csütörtökön a Chilecito és Fiambala közötti 423 kilométeres szakasz (gyorsasági: 177 km) vár a mezőnyre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.