Hírek
2017. November 24. 10:16, péntek |
Külföld
Forrás: mti - Fotó:(MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Robbanás történt az argentin tengeralattjáró eltűnésének térségében

Az argentin haditengerészet most már biztosra veszi, hogy robbanás történt egy hete abban térségben, ahol három órával utolsó bejelentkezését követően eltűnt a San Juan argentin tengeralattjáró.
Enrique Balbi szóvivő csütörtök este ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy "semmit sem lehet kizárni", mivel nem tudni pontosan, hol van a tengeralattjáró.
Hozzátette: tovább folyik az intenzív keresés több ország közreműködésével. Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor azt közölte, a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói elvesztették a reményt. A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró – amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel – november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé.
Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla. Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, “hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.
A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 22. 07:59, kedd | Külföld
A Szent Péter teret díszítő virágokat egyházi intézmények és idősotthonok kapják meg
A Szent Péter teret az ünnepek alatt díszítő több mint ötvenezer virágot húsvét után egyházi intézményeknek és idősotthonoknak ajándékozzák
2025. Április 21. 10:50, hétfő | Külföld
Húsvét hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján.
2025. Április 21. 08:52, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. Április 20. 09:11, vasárnap | Külföld
Ferenc pápa a szombat esti virrasztás előtt megjelent a Szent Péter-bazilikában
Ferenc pápa kerekesszékben ülve megjelent a Szent Péter-bazilikában, és a főoltárnál imádkozott a nagyszombat esti virrasztás szertartása előtt.