Hírek
2017. Április 05. 10:27, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Rekordszámú diákversenyző az Emlékpontban
Hódmezővásárhely nyolc általános iskolájának egy híján százharminc felső tagozatos tanulója nevezett az Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola városi történelemversenyére.
A diákok kedden mérték össze tudásukat a közgyűjteményben, az eredményhirdetésre egy hét múlva kerül sor.

A tanulókat és a felkészítő pedagógusokat köszöntve Miklós Anikó, az iskola igazgatója emlékeztetett: a tizenhat éves múltra visszatekintő versenynek már egy évtizede az Emlékpont ad otthont, amelynek történetében az idén nevező 129 tanuló részvételi rekordnak számít, ami arra is következtetni enged, hogy a történelem, mint tantárgy is egyre népszerűbb a fiatalok körében.


– Hódmezővásárhely történetében máig élő lenyomatokat hagytak a történelem eseményei, akár a török háborúk, akár a közelmúlt kommunista diktatúrája, amelyekre fontos, hogy emlékezzenek a diákok – hangsúlyozta megnyitójában Balázs József, a hódmezővásárhelyi tankerült igazgatója, aki a megismertetés eredményes eszközének nevezte a tanulmányi versenyt.


A tudáspróbát vállaló tanulók két kategóriában – 5-6. és 7-8. osztályosok – töltötték ki a Klauzál Gábor Általános Iskola két pedagógusa, Papp Enikő és Baranyi Imre által összeállított tesztlapot, amelyen az iskolai oktatásban megszerzett történelemtudásukról adtak számot, majd az Emlékpont két történésze, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc vezetésével a kiállítóhelyet végigjárva adtak választ a közgyűjtemény szakemberei által kidolgozott feladatlap kérdéseire.


A verseny végén a diákok átvették a részvételt igazoló emléklapot, az egy hét múlva esedékes eredményhirdetésen pedig a korcsoportonként hat-hat legjobb eredményt elért tanuló vehet majd át tárgyjutalmat.




Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
