Hírek
2021. November 18. 11:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Rangadóra fel: a Békést fogadja pénteken a Kosársuli

Következik az egyik legnagyobb rangadó a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjában, hisz a 9. fordulóban a dél-alföldi rivális, a Békés látogat a Hódtói Sportcsarnokba.
Balog Vilmos csapata eddigi hét bajnokijából hármat megnyert és négyet elveszített, az utóbbi két formában kapták el igazán a ritmust, hisz előbb az ELITE Basket otthonában győztek, majd az előző szezonban a Kosársulinál játszó Nemanja Acimovic vezetésével a Győrt verték hazai környezetben. Jelenleg a 8. helyen állnak a tabellán.
A pillanatnyilag 11. helyezett Kosársuli idegenben nyeretlen, otthon veretlen, így a sormintának megfelelően sikernek kellene következnie, hisz korábban az Újpest, majd a Győr és legutóbb a Bonyhád is alulmaradt a Hódtóiban. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy Utasi Gábor szakmai vezetőként csatlakozik Szablics Péterhez és közösen irányítják a munkát. A két szakember ragyogóan tud együttműködni, mindenkinek megvan a saját szakterülete és remekül kiegészítik egymást.
A felnőttek meccse előtt az U20-asok is összecsapnak, ahol a zsinórban öt sikernél tartó Kosársuli abszolút favorit lesz a hatból hat vereséggel rendelkező békésiek ellen.
Az U20-as mérkőzés pénteken 16 órakor kezdődik, ezt követi 18.30-tól a felnőttek összecsapása. A belépés továbbra is ingyenes, várjuk szurkolóinkat, a szünetben pedig ezúttal is dobóversenyt rendezünk, értékes nyereménnyel!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.