Hírek
2016. Szeptember 14. 11:34, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Csak néhány milliméter hiányzott…

A 42. Kassa Rally-n nem tudta megismételni a Székesfehérvári bravúrt a Spitzmüller Csaba - Béres László kettős, mert egy dupla defekt már a verseny első napján a pálya szélére parancsolta a Mitsubishis párost.
Spicüller Csaba:
Az első gyorsot elóvatoskodtam, mert nem volt igazán jó az itinerünk. Óriási ráhagyások voltak benne. A második gyorsasági nekem nagyon tetszett, ott körülbelül 1.5 kilométert jöttünk jobb hátsó defekttel, de még így is a magyar értékelésben a legjobb időt tudtuk hozni, úgyhogy rendkívül boldogok voltunk. A harmadik szakaszon, a városi gyorsaságin sajnos Melicharek defektet kapott előttünk és autóztunk mögötte 3/4 kört, mire el tudott engedni, így sajnos ott is elég sok időt vesztettünk.
A második körre pontosítottunk az itineren és a negyedik szakaszon nagyon jól mentünk, körülbelül a táv feléig. Ott egy erős jobb3-as kanyar kicsit felhordásosabb volt, az első körben harmadikban fordultam, most ötödikben, és ez már nem fért bele. Éppen, hogy hozzáértünk a korláthoz, de nem volt szerencsénk, mert a korlátban volt egy kijáró és két dupla vas, ezek elütötték a felni sarkát és defektet kaptunk. Dupla defekttel még leevickéltünk, de nem volt tovább.
Nem csak nekünk volt balszerencsénk, hanem a vetélytársak közül azoknak is, akikkel harcolunk, így a küzdelem még mindig nyitott, az év végi dobogóért. A következő futam Pécs, oda kell állni és menni kell csövön! Nincs mit számolni, mert minden verseny egy új lehetőség mindenki számára, menni kell maximumon, aztán a végén majd meglátjuk, hogy mit dob a gép!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 12. 08:44, szombat | Sport
Klubvilágbajnokság - A PSG történelmi diadalra készül
2025. Július 12. 08:39, szombat | Sport
Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.