Hírek
2017. Március 01. 14:42, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Poézis fekete-fehérben
Középiskolásoknak mutatta be kiállítását az alkotó az Emlékpontban
A hódmezővásárhelyi Emlékpontban mutatta be Requiem egy téglagyárért című fotókiállítását kedden Dömötör Mihály fotóművész az Eötvös József Szakképző iskola diákjainak. Az alkotó mesélt a téglagyár megörökítésének történetéről és a fekete-fehér képek adta művészi lehetőségekről is.
A Vásárhelyi Fotó Szimpózium témája a tégla kapcsán járt 2010-ben Dömötör Mihály a Kutasi úti, egykori téglagyárban, s a látogatás után úgy érezte: neki itt még feladata lesz. Tavaly kereste meg a gyár területének mai tulajdonosát, Maczelka Tibort, aki örömmel vette az egykori gyár megörökítésének ötletét.
- A vásárhelyiek sokat látják a Kutasi úton elhaladva az egykori gyár szárítóinak beton-csontvázait és emlékeznek arra, hogy egykor a városban milyen jelentős volt a téglagyártás. Ennek mementóit örökítettem meg a képeken, amelyeken az üzem romos épületei és az itt működött gépek maradványai sugározta melankólia megfoghatóvá vált a helyszínen.
Dömötör Mihály elmondta: a felvételek színesben is rendelkezésre állnak, azonban szinte semmit sem mondanak a fekete-fehér megjelenéshez képest. Ez a megjelenés lehetővé tette számára, hogy a valóságot átírt és sűrített formában tárja a kiállítás látogatói elé.
A diákok szinte mindegyike rendelkezik okos telefonnal, amelyeknek színes képeivel szemben a tárlat anyaga új látásmódot mutatott be, amely jobban kiemeli a fények és árnyékok kontrasztját, szemben a színes felvételekkel.
A hét végéig látogatható kiállítás finisszázsára március 2-án, csütörtökön 17 órakor kerül sor, amikor Dömötör Mihály a vásárhelyi téglagyártásról és a város téglaépítészetéről beszélget Mucsi Lászlóépítésszel, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Iroda vezetőjével, Maczelka Tiborral, a Kovács testvérek egykori téglagyárának mai tulajdonosával, valamint Lőkös Györgyivel,a Hódmezővásárhelyi Levéltár levéltárosával.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
