Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2019. December 13. 11:42, péntek | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Népi hagyományvilág a huszadik századi irodalomban

Népi hagyományvilág a huszadik századi irodalomban

Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret címmel rendezett konferenciát az Emlékpontban a közgyűjteménnyel együttműködésben a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

A konferenciát nyitó előadásában Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat főszerkesztője Tömörkény István Valér a földbe megy című novellája kapcsán elmondta: a modern városlakók nem látják át a társadalomra ható valódi okokat és azok okozatait, míg a falu embere nem menekülhetett a gond, a gondolkodás elől, s arról is szólt, hogy az egyén és a közösség közötti űr Európa keleti országaiban később indult növekedésnek, mint a kontinens nyugati felén.

Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa Németh László Kisebbségben című írását A költő, a raktáros meg a többiek című előadásában több oldalról körbejárva kifejtette: az esszé a harmincas éveket lezárva látott napvilágot, s Németh László dolgozatának tanulsága, hogy a "magyar kisebbség" nem más, mint a magyar népi írók közössége. Mórocz Gábor irodalomtörténész Szabó István novellisztikáját elemző előadását követően a tanácskozást Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum Igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője zárta, aki Németh László egyfelvonásos drámája, a Petőfi Mezőberényben kapcsán állította párhuzamba a színdarab íróját és annak főszereplőjét. Petőfi korának sikeres és ünnepelt szerzője volt, művei nemcsak megjelentek, de folklorizálódtak is, míg Németh László darabját 1954-ben, a Rákosi diktatúra idején, túl a békési és hódmezővásárhelyi éveken és a rendőrségi megfigyelésen írta. A színműben az alkotói válságát élő költő élethelyzete hasonlóságot mutat az akkori Németh Lászlóéval.

A konferencia végén bemutatták a Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret című, Miklós Péter szerkesztésében megjelent kötetet is, amelyben tizenkét szerző tanulmánya elemzi a címben megjelent témákat és a huszadik századi magyar gondolkodástörténet kulcskérdéseit. A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány által szervezett konferenciát és könyv kiadását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld

Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.

2025. Július 30. 10:05, szerda | PR

Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat

sisakban, történelemmel ès humorral