Hírek
2019. Február 25. 13:27, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Lenin a 21. század vizuális világában
Középiskolások ismerkedtek az Emlékpont kiállításával
Vasárnapig látogatható a hódmezővásárhelyi Emlékpont Len-in mánia című időszaki kiállítása, amelyet az elmúlt hetekben az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola több osztálya is felkeresett.
A diákokat a kiállításban Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze kalauzolta. Feladatul adta a tanulóknak eldönteni, mely alkotások származnak az államszocializmus időszakából, és melyek Dr. Udvardy Csaba sebészorvos művei, aki az ismert Lenin-ábrázolásokat a mai kor vizuális elemeit felhasználva ruházta fel új jelentésrétegekkel. A tanulók rövid tanakodás után ügyesen különítették el Dr. Udvardy Csaba kortárs, és a legalább fél évszázaddal korábban készült, Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött Vlagyimir Iljics-ábrázolásokat.
A kiállítás külön felületet szentel a hódmezővásárhelyi, egykori Lenin téren – a mai Hősök terén – állt Lenin szobor történetének. Fotók mutatják be Szabó Iván alkotásának 1970-es felállítását és húsz évvel későbbi elszállítását. A tárlatvezetésen szó esett arról is, hogy a város polgárai a “trónoló” helyzetben ábrázolt Lenin mellé időnként újság- vagy WC papírt is elhelyeztek.
A középiskolások tetszését elnyerték a Star Wars filmek elemeit, az ausztrál bennszülöttek folklórját, vagy Charlie Chaplin emblematikus alakját megidéző Lenin szobor-változatok, amit az is jelzett, hogy több szelfit is készítettek a fiatalok a műalkotásokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 25. 10:27, csütörtök | Életmód
Agrometeorológia: nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre
A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. December 25. 10:24, csütörtök | Életmód
Influenza - 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten tünetekkel
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
