1 Perceken belül rendőrkézre került a tolvaj | Hírek | infoHódmezővásárhely
Városlista
2026. február 6, péntek - Dóra

Hírek

2020. Július 21. 15:26, kedd | Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Perceken belül rendőrkézre került a tolvaj

Perceken belül rendőrkézre került a tolvaj

A csongrádi nyomozók fél órán belül elfogták azt a 46 éves szegedi férfit, aki egy nyitott autóból eltulajdonított egy táskát a városban. Lopás miatt kell felelnie.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. július 19-én délelőtt egy csongrádi áruház parkolójában figyelt fel az egyik nyitott gépkocsiban őrizetlenül hagyott táskára. Odament a járműhöz, és elvette az első ülésen lévő táskát, a benne lévő pénztárcával, személyes iratokkal, telefonnal és egyéb használati tárgyakkal együtt.

A rendőrök a bejelentést követően 30 percen belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi beismerte a cselekmény elkövetését.

A nyomozók az eltulajdonított táskát lefoglalták és visszaadták azt a tulajdonosnak.

A gépjárműből lopások és feltörések megelőzése a tulajdonosok érdeke is. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy

- mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt) bezárták!

- ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, vagy használati tárgy!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport

Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt

Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.

2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld

Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.