Hírek
2016. Március 25. 11:38, péntek |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Pénteken játszik a Kosársuli

Rendhagyó módon pénteken játssza a sereghajtó MAFC II. elleni hazai bajnokiját a Vásárhelyi Kosársuli.
A kék-sárgáknak ez lesz az utolsó alapszakaszbeli meccsük. Az összecsapás előtt dr. Elek András edzőt kérdeztük.
Igen fontos lesz a pénteki ütközet. A középházban maradás a tét az utolsó meccseken. Mennyire lehet nagy falat a MAFC II.?
- Mindenképp nyernünk kell pénteken, ugyanis csak két plusz győzelemmel lehet esélyünk a középházra. A budapesti fiatalok jó néhány meccsen helytálltak, bár csak kevés győzelmet sikerült szerezniük. Figyelmeztető jel számunkra, hogy az elmúlt fordulóban megverték a Budafokot – aki két nap múlva legyőzte a Honvédot. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, ráadásul a betegségek és sérülések miatt igencsak leszűkült a keretünk. A hazai pálya, a nagyobb rutin és a közönség mellettünk szól.
Zárul az alapszakasz. Nagyot változott a világ az elmúlt egy évben. Most a 8. helyért kell küzdeni a rájátszás előtt, tavaly az volt a kérdés, hogy elsők, vagy másodikak lesznek. Nyilván az év eleji célokat már nem lehet teljesíteni. Mi a cél a playoff-ban?
- Valóban óriási a kontraszt a 2015 márciusi és a jelenlegi helyzetünk között. Nem szeretnék mentegetőzni – de sem a tavalyi helyezésünk, sem a mostani szereplésünk nem tükrözte/tükrözi valós játékerőnket. Valahol a kettő közt volt és van a helyünk: mindkét idényben kb. a 3-6. hely lett volna a reális. Mindenképp be kell jutnunk az 5-8 playoff-ba, és ott mindenkit meg szeretnénk verni. Magunkért, meg a nézőkért!
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy igencsak felemásra sikerült az idei szereplésük. Azonban úgy tűnik, hogy sokkal erősebb a mezőny is… Hogy látja ezt a kérdést?
- Úgy gondolom, hogy mi jócskán gyengültünk, ezzel szemben az összes többi csapat erősödött. Ráadásul a mi sokéves összeszokottságunk is megbomlott a sok új játékossal. Nem akarok senkit sem megbántani, de a kötelezően szerepeltetendő u20-as játékosaink tavaly egy klasszissal voltak jobbak – mint most.
A felemás jelző a játékosok produkciójáról is elmondható. Nincs stabil vezére a gárdának. Hogyan lehet ezt az űrt pótolni?
- Sajnos ez igaz, nincsenek olyan játékosaink – akik folyamatos kimagasló teljesítményükkel szinte hátukon vinnék a csapatot. Minden ellenfelünk jobban áll ezen a téren. Meg kell nézni a ranglistákat (akár pontátlag, akár VAL érték kategóriában) – és máris kiderül, hogy miért állunk így. Legeredményesebb játékosunk Vas Peti a 10. helyen áll 15,75-ös átlaggal, a következő Varga Dani a 21. jelenleg 13,55-el. Teljesítmény indexben Varga a 12. – Vas a 23. A többiek csak jóval utánuk. Az elmúlt évben sem volt igazi vezér, de vagy hat játékosunk dobott hétről/hétre 10 pont fölött. És szinte minden meccsen volt egy-két kimagasló teljesítmény.
Mennyire lehet már most előre nézni a következő évre? Min kellene változtatni a két idény között, hogyan tervezi az építkezést a 2016-17-es szezonra?
- Egyelőre nincs tervezés, előbb legyünk túl – minél eredményesebben a következő 8 vagy 10 meccsen.
A jóval fiatalabb Kosársuli gárdák között azért vannak olyanok, amelyeknek a szereplése igencsak bíztató lehet a jövőre nézve. Mi kell ahhoz, hogy velük számolni lehessen akár felnőtt korukban is?
- Fiataljainknak elsősorban példa kell, ezért nagy a felelőssége a jelenlegi felnőtt csapatnak. Amennyiben jó az NB I/B-s csapat, sok nézője van a mérkőzéseknek, és az utánpótlás csapatok edzőinek többsége aktív játékos – rendben lesz minden.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.