Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2012. Július 17. 14:46, kedd | Sport
Forrás: MTI Fotó: Kollányi Péter

Paralimpia 2012 - Csapatbúcsúztatás miniszteri részvétellel

Paralimpia 2012 - Csapatbúcsúztatás miniszteri részvétellel

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is részt vett a magyar paralimpiai csapat keddi búcsúztatásán a városligeti TóPart rendezvényhelyszínen, ahol azt is bejelentették, hogy a Tesco adománygyűjtő akciójából több mint 35 millió forint gyűlt össze.

"A sport a legalkalmasabb annak bebizonyítására, hogy a fogyatékkal élők is élhetnek teljes életet, és ha az ember nem adja fel, akkor számára semmi sem lehetetlen" - mondta köszöntőjében Balog Zoltán, majd rákötötte a nemzeti színű szalagot a paralimpiai csapat zászlajára.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke arról beszélt, hogy bár a 2008-as pekingi paralimpiához hasonlóan ezúttal is 33 magyar sportoló utazik a nyári játékokra, de ez az együttes erősebb a négy évvel ezelőttinél.
"Mindenki nagyon komolyan készült és készül Londonra, amelyre azt is mondhatnánk, hogy az olimpia a paralimpia főpróbája" - jelentette ki a sportvezető, utalva arra, hogy a paralimpia bő két héttel az olimpia után kezdődik, ugyanazokon a versenyhelyszíneken. - "Azt kívánom a versenyzőinknek, hogy mindannyian elégedetten jöjjenek haza arról az eseményről, amelyre évek óta készülnek."
A csapatbúcsúztatáson jelentették be, hogy a Tesco öthetes adománygyűjtő akciójának köszönhetően pontosan 35 601 017 forintot kapott a paralimpiai mozgalom. Az áruházak pénztáraiban lehetett 200 forintos kuponokat vásárolni, melyek értékesítésének bevételét a paralimpiai felkészülés támogatására fordítja az MPB.
"Nagyon örülünk, hogy ilyen sikere volt ennek a kezdeményezésnek, ennél nagyobb összeget csak akkor sikerült hasonló kezdeményezéssel gyűjteni, amikor az árvízkárosultaknak segítettünk" - hangsúlyozta Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója.
A sportolók nevében Sors Tamás, a pekingi paralimpián 100 m pillangón aranyérmes úszó köszönte meg a támogatást, és társai nevében megígérte, hogy mindenki tudása maximumát nyújtja az augusztus 29-én kezdődő játékokon.


Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben

Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

2025. Szeptember 30. 07:15, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - Magyar válogatottak csatája Isztambulban

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a keretében utazik Isztambulba, ahol a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

2025. Szeptember 29. 07:29, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Vendégsiker a győri zöld-fehér rangadón

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ETO FC Győr otthonában a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti rangadóján, egyben zárómérkőzésén.