Hírek
2017. Október 24. 11:40, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Ötvenhatnak minden településen vannak hősei
Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész újszentiváni ötvenhatos emlékművét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szentelte meg.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott Miklós Péter történész, megyei önkormányzati képviselő, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője.

Újszentiván Község Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanegyedik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezése keretében adták át Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész ötvenhatos emlékművét a helyi katolikus templom előtt. Az alkotást Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szentelte meg.

Az emlékmű avatásán – amelynek Putnik Lázár újszentiváni polgármester volt a házigazdája – felszólalt Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője és Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is.


Az eseményen ünnepi beszédet mondott Miklós Péter történész, kereszténydemokrata megyei önkormányzati képviselő, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője. – Ötvenhatnak megvannak a helyi hősei és helyi történetei, s nagy öröm, hogy Újszentiván is megemlékezik az itteni születésű ötvenhatosokról: a szovjet csapatok hazánkból való távozását először követelő szegedi egyetemista Putnik Tivadarról és a budapesti sortüzeknek áldozatul esett ipari tanuló Behány Istvánról – mondta a történész.


Miklós Péter – akinek tavasszal önálló könyve jelent meg „Részt vettem a szabadságharc megmozdulásaiban” Putnik Tivadar (1929–1998) címmel – kiemelte: a szabadságot a hétköznapi emberek egymással összefogva követelték 1956-ban, s nem egyéni, vagy személyes érdekeik, hanem a kommunista diktatúra elleni közös fellépés igénye vezérelte őket.

(Fotók: szegedma.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
